Küldöttközgyűlés az Országos Magyar Vadászkamaráná
Az Országos Magyar Vadászkamara április 7-én, Tatán megtartott küldöttközgyűlésén ismét bizalmat szavaztak Pechtol János főtitkárnak.
A Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság – amely a bizottságok között kiemelt jelentőségű – elnöke dr. Varga Gyula, a SEFAG Zrt. vadászati ágazatvezetője lett, tagnak pedig dr. Szekrényes Tamást, a Bakonyerdő Zrt. erdészeti igazgatóját választották. A Gottwald Hotelben tartott eseményen, amelyen 270-ből 169 küldött vett részt, értékelték a 2015-ös évet és a megvitatták a jövőbeni feladatokat is. Az esemény egy perc néma csönddel kezdődött, amellyel a küldöttek a március 18-án elhunyt dr. Móra István, az OMVK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökének emléke előtt tisztelegtek.
A megválasztott tisztségviselők:
ELNÖK:Dr. JÁMBOR LÁSZLÓ
ALELNÖK, SPORTVADÁSZ OSZTÁLY: PAP GYULA
ALELNÖK, HIVATÁSOS VADÁSZ OSZTÁLY: FODERMAYER VILMOS
FŐTITKÁR: PECHTOL JÁNOS
FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG
Elnök | Imre János |
Tagok | Bálint Sándor |
| Daróczi Imre |
| Fűrész Attila |
| Kriston Nándor |
| Majthényi László |
| Seres István |
| Dr. Szabó Antal |
Titkár | Bakos Rozália |
ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG
Elnök | Dr. Bárándy Péter |
Tagok | Andrási Mihály |
| Dr. Kovács Sándor |
| Dr. Mészáros István |
| Dr. Móra István |
| Dr. Nádor László |
| Dr. Nyerges József |
| Dr. Székely György |
| Dr. Orbán Péter |
| Dr. Vass János |
VADVÉDELMI ÉS VADGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁG
Elnök | Dr. Varga Gyula |
Tagok | Giczi Ferenc |
| Hopp Tamás |
| Kasuba András |
| Pechtol Lajos |
| Prof. Dr. Sugár László |
| Szél István |
| Dr. Szekrényes Tamás |
| Zuberecz Tibor |
Titkár | Kovács Gábor |
JOGI BIZOTTSÁG
Elnök | Dr. Székely István |
Tagok | Dr. Boda Pál |
| Dr. Kovács Sándor |
| Dr. Mikó Zoltán |
| Nagy István |
| Dr. Ricza Ferenc |
| Dr. Szilágyi János |
VADÁSZATI HAGYOMÁNYOKAT ÁPOLÓ ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG
Elnök | Oláh Csaba |
Tagok | Dr. Koncz István |
| Heltai Miklós |
| Kiss András |
| Máj Péter |
| Prihoda Judit |
| Tóth Csaba |
Titkár | Bíró Gabriella |
PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁG
Elnök | Dr. Bodnár József |
Tagok | Baán Béla |
| Bodoricsné Dan Piroska |
| Dr. Gárván János |
| Dr. Szigethy Béla |
| Tóth Béla |
Titkár | Bakos Rozália |
OKTATÁSI SZAKBIZOTTSÁG
Elnök | Dr. Jánoska Ferenc |
Tagok | Kemenszky Péter |
| Nagypál Zoltán |
| Kasuba András |
| Dr. Király István |
| Samu László |
Titkár | Bíró Gabriella |
TERMÉSZETVÉDELMI ÉS ERDÉSZETI SZAKBIZOTTSÁG
Elnök | Dr. Heltai Miklós |
Tagok | Csépányi Péter |
| Kiss Péter |
| Palánki Gábor |
| Polonkai László |
| Reischl Gábor |
| Szilágyi István |
| Zuberecz Tibor |
Titkár | Kovács Gábor |
KINOLÓGIAI SZAKBIZOTTSÁG
Elnök | Dr. Sándor Gyula |
Tagok | Agyaki Gábor |
| Bajusz István |
| Bíró Tamás Zoltán |
| Dr. Harangozó Imre |
| Éles Tibor |
| Eppel János |
| Erdősné Szabó Katalin |
| Ifj. Plavecz János |
| Kocsmár Gyula |
| Maróti Béla |
| Mikola Géza |
| Pomázi Ágoston |
| Poroszlai Róbert |
| Szénási János |
| Szikinger János |
| Szukán Csaba |
| Takács Árpád |
| Török Zsolt |
| Varga Aladár |
Titkár | Kovács Gábor |
HAGYOMÁNYOS VADÁSZATI MÓDOK SZAKBIZOTTSÁGA
Elnök | Ambrózy Árpád |
Tagok | Glück Balázs (vadászíjászat) |
| Keresztes János (agarászat) |
| Németh Balázs (elöltöltő-fegyveres vadászat) |
| Pólik Sándor (elöltöltő-fegyveres vadászat) |
| Pomázi Ágoston (agarászat) |
| Prágay István (solymászat) |
| Szabó László (solymászat) |
Titkár | Földvári Attila |
Forrás: OMVK, Földvári Attila