IX. Erdész-Vadász Bál
Az előttünk álló év sem fog szűkölködni a kihívásokban, ezért is fontos, hogy időről időre módot találjunk a baráti összejövetelekre, ahol az önfeledt szórakozásé, a vadászbarátság ápolásáé a főszerep. Nem volt ez másként január 25-én sem, amikor a Hotel Kapitányban gyűltek össze a megye, sőt az ország minden szegletéből érkezett ünnepelni vágyók.
A Bakony Vadászkürt Egylet jóvoltából felharsanó üdvözlés, az Erdész- majd a Vadászhimnusz elhangzása után Pap Gyula, a megyei vadászkamara elnöke köszöntötte a báli közönséget. Mint elmondta: a résztvevők nagy száma igazolja egyrészt az egyes emberek közti baráti viszonyt, másrészt a szervezés munkáját végző partnerszervezetek közötti együttműködés színvonalát. Szükség lesz erre akkor is, amikor idén június 13-án, Alsóperén „Tiéd a színpad” címmel több ezer gyereket vonzó programot terveznek.
Varga László vezérigazgató a Bakonyerdő Zrt. nevében üdvözölte a báli közönséget. Mint tréfálkozva felidézte: a rendezvényt gyakorta emlegetik „sümegi vadászbál”-ként, ám az erdészek legalább annyira otthon vannak itt, hogy helyesebb volna az „egy az erdészekkel” szlogent használni.
A Verga Zrt.-t képviselve Ugron Ákos Gábor vezérigazgató tömören üdvözölte a vendégeket, rámutatva, hogy ez az este leginkább a kapcsolatok elmélyítését és újak kialakítását szolgálja, ehhez kívánt kitartást és jókedvet.
A bál fővédnökeként Takács Szabolcs kormánymegbízott elmondta: örömmel tett eleget a meghívásnak, hogy ismét a vadászok között ünnepeljen. A helyszínválasztásról szólva Sümeg történelmi légkörérének hangulatát emelte ki, majd rámutatott: 2019-ben jelentős fejlesztések valósultak meg Sümegen: útfelújítást végeztek, megújult a kálvária, körforgalom épült, és inkubátorház átadására is sor került. Takács Szabolcs reményét fejezte ki, hogy jövőre újabb haladásnak lehetnek tanúi a bálra érkező erdészek és vadászok.
Az elmúlt években megszokotthoz képest ezúttal másképp: svédasztalról választhattak a vendégek olyan különlegességek közül, mint a parajos-parmezános bundában sült sügérfilé, az almás káposztás rétessel kísért mézes, chilis sült kacsacomb, a szárnyas májjal töltött sous-vidált szűzpecsenye vagy éppen az erdei gombás marharagu.
A legkényesebb ízlést is kielégítő vacsora elköltése után a Grácia Hegedűtrió virtuóz előadásában gyönyörködhettünk olyan közismert dallamokban, mint Johannes Brahms V. Magyar Tánca, a Csárdás vagy a Kalinka. A Change Party & Show Band sem veszített kitartásából és lendületéből az évek múlásával: hajnali három-négy óráig adtak „munkát” a bálozók táncos kedvű részének. Szünetet szinte csak akkor tartottak, amikor támogatók jóvoltából és Fortuna jóindulatától függően gazdára találtak az értékes tombolanyeremények.
Értékes használati és dísztárgyakkal, de az őzbak, gímbika vagy épp muflonkos elejtése révén különleges vadászélményekkel is gazdagodhattak a szerencsések, köszönhetően a Bakonyerdő Zrt., a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Diana Vadászhölgy Klub, a Kerekerdő Vendégház, a Lutra Vadászbolt, az Odvaskő Hotel, az Öreg Tölgy Vt., a Skicc Reklámstúdió Kft., a Sümegi Kinizsi Vt., a megyei vadászkamara, Vass András és a Verga Zrt. támogatásának.