Rendészeti továbbképzés Kaposváron
A hatályos jogszabályok szerint a rendészeti feladatokat ellátó személyek – így a hivatásos vadászok is - öt évenként továbbképzésre kötelezettek, ennek megfelelően az OMVK Somogy megyei Területi Szervezete koordinációjában 2013-ban bonyolított csoportos képzésen részt vett első „garnitúra” hivatásos vadászunknak ez az idei évben lett esedékes.
A megyei Kamara, közreműködve a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziummal most is a helyben való képzést preferálta és támogatta, vállalva ezzel a plusz feladatot és költséget (terembérlet, étkezés, oktatók - vizsgáztatók szállása) de rengeteg időt és energiát megspórolva ezzel a résztvevőknek. A képzés időpontja 2018. június 18., a vizsgáé június 19. volt. Az vizsgarendnek megfelelően a hivatásos vadászok a Kamara által korábban kiküldött regisztrációs lapot kitöltve, a vizsgadíj elutalását követően elérhetőséget kaptak az általuk megadott email címen egy digitális (elearning) tananyaghoz, ahol a vizsga elméleti részét is elektronikus formában abszolválták. Ezt követően jöhettek csak a csoportos gyakorlati képzésre és vizsgára.
A képzés első napján a vizsgára kötelezett 117 fő mindegyike rendben jelentkezett és meghallgatta az előadásokat, az egész napos program ebédszünetében a Kamara látta vendégül a résztvevőket. Érdekesség, hogy 2013-ban 238 fő vett részt a vizsgán, akik akkor Somogy megyében teljesítettek hivatásos vadászi szolgálatot, mára ez a létszám (aki az óta is hivatásos vadász) 117 főre redukálódott. A Kamara nyilvántartása szerint ez egyrészt a nagyfokú fluktuációnak köszönhető, másrészről a kényszerből alkalmazott „papír” hivatásosok estek ki a rendszerből a jogszabályi változások következtében.
A 19-ei vizsga beosztása három terminusban (8.00, 10.00, 14.00) rendben lezajlott, a vizsgabizottságba felkérést kapott a Rendészeti Szakgimnázium munkatársai mellett Dr Buzgó József nyugalmazott tájegységi fővadász is.
A Kamara nevében szeretnénk megköszönni a hivatásos vadászoknak a hozzáállást és az együttműködést, kolléganőmnek, Orsolyának a szervezésben, Perec Gábor alezredes úrnak és munkatársainak a lebonyolításban végzett munkáját.