központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Összefoglaló a 26. országos vadásznapról

2018. 09. 17. | Az OMVK központi szervezete |

Idén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok adott otthont az Országos Vadásznapnak, amely az Országos Magyar Vadászkamara 20 éves fennállásának jubileumára való tekintettel – rendhagyó módon - szeptember 7-én és 8-án került megrendezésre.

A rendezvény pénteki programja Aggteleken, a Baradla-barlangban került megrendezésre, ahol mind a hazai, mind a határokon túlról érkező neves szakemberek Mága Zoltán hegedűművész koncertjét hallgathatták meg a barlang hangversenytermében. A különleges helyszín csak még inkább emelte az ünnepi hangulat fényét, hiszen a barlang befogadóképességének teljes kihasználásával 1000 érdeklődő hallgathatta meg a virtuóz előadását és műsorát.

 

Az egész napos program szeptember 8-án gyülekezővel és térzenével kezdődött. A főzőcsapatok regisztrálása már kora reggel elkezdődött.

 

A vadászkürtösök hívogatója után következett a Hubertus – ökumenikus istentisztelet.
 

 

Ezt követően lovasfogattal megérkezett a terítéken levő szarvasbika, amely menetet huszárok kísértek. A 19 vadászkamara zászlóit is felvonultatták, melyeket 20 Diana-vadászhölgy követett. A Kamara fennállásának történetében még nem volt olyan rendezvény, ahol az összes megye zászlója jelen lett volna, így a bevonulás és látványosan megtervezett koreográfia a nem vadászók körében is nagy tetszést aratott.

A bevonulás és a Vadászhimnusz után a jelenlévőket Tamás Barnabás, Putnok polgármestere köszöntette. Beszédében kiemelte: az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva igyekeztek egy olyan országos vadásznapot megrendezni, amely nemcsak a tradicionális elemeket vonultatta fel, de a helyi sajátosságokat is felhasználta.
 

 

Köszöntőt mondott Kriston Nándor a Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezetének elnöke. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye a történelem során először rendezhesse meg az országos vadásznapot.

Beszédében elmondta, hogy a jövő nemzedék számára meg kell őrizni Magyarország vadállományát, természeti értékeit, ahogyan ezt nagyapáink is tették.

 

 

Dr. Semjén Zsolt – miniszterelnök-helyettes – egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke – is köszöntötte az egybegyűlteket. Köszöntőjében részletezte azokat a feladatokat, eredményeket, amelyek elvégzése feltétlenül szükséges a 2021-ben megrendezésre kerülő vadászati világkiállítás sikeres megrendezéséhez.

A vadászati törvény kapcsán elmondta, hogy jelenleg Európában a magyar vadászati törvény az egyik legjobb. A vadállomány védelmének szempontjából előremutató lépés volt a 20 éves haszonbérleti ciklus bevezetése, a mínusz pontos rendszer visszaállítása a trófeabírálat során.

Az októberre elkészülő vadkár protokoll segítségével pedig egységes elvek mentén történhet majd a vadkár felmérés.

A miniszterelnök-helyettes kihangsúlyozta, hogy a vadászati kiállítás kapcsán a feladatok tekintetében a második szakaszba lépett az ország. Ennek a szakasznak három olyan szegmense van, ami még Magyarország előtt áll:

  1. építkezések: ezen építkezések egyik eleme a Hungexpo felújítása, mely a tervek szerint 2020-ra be fog fejeződni.
  2. nemzetközi rendezvények biztosítása: pontosabban a különböző nemzetközi szervezetek meghívása, illetve a vadászati szempontból jelentős országok meghívása a magyar diplomácia által
  3. magyarországi rendezvények koordinálása, finanszírozása
     

 

A 26. Országos Vadásznap programjai keretében dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és grófKárolyi József miniszteri biztos, a 2021. évben megrendezendő „Egy a természettel” vadászati világkiállítással kapcsolatos feladatokat felügyelő miniszteri biztos leleplezte a 2021-es világkiállítás logóját.
 

 

Dr. Jámbor László, az OMVK elnöke ünnepi beszédében megköszönve Putnok vezetésének a közreműködést és a helyszínt, kiemelte, hogy nemcsak természeti értékek vannak a térségben, hanem olyan kiváló emberek is, akik összefogással egy ilyen rendezvényt tudnak létrehozni. A természeti, anyagi adottságok kompenzálhatók akarattal, pozitív hozzáállással, egymás segítésével és ennek ékes bizonyítéka a putnoki országos vadásznap.

Dr. Jámbor László köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik 20 évvel ezelőtt a Kamara létrehozásában közreműködtek, és a Kamarát az elmúlt 20 évben vezető, a Kamara munkáját segítő kollégáknak, a központi és területi szervezetek munkatársainak, tisztségviselőinek, vadásztársaknak és mindazoknak, akik a Kamarát valamilyen formában támogatták. Ennek az összefogásnak, együttműködésnek az eredménye, hogy a Kamara mára megkerülhetetlen tényezője lett a magyar vadgazdálkodásnak.

A Kamara elnöke elmondta, hogy a feladatok sikeres elvégzése érdekében az érintetteknek – a korábbiakhoz hasonlóan – össze kell fogniuk és együtt kell dolgozniuk. Ebben a Kamara kiemelkedő és elsőszámú partnere az Országos Magyar Vadászati Védegylet. Csak összefogással, egység megteremtésével érhető el, hogy a Kamara előtt álló 20 év legalább olyan sikeres legyen, mint az eltelt időszak.
 

 

A hazai és külföldi meghívottakat, vendégeket Leboczki Tibor, a Szlovák Vadászkamara elnöke is köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy a vadászat nemcsak része a természeti és kulturális örökségnek, de legfőbb nemzeti kincs is, a fenntartható fejlődés és természetvédelem eszköze.
 

 

Az Országos Vadásznap alkalmából országos és megyei vadászati kitüntetéseket is átadtak.


Magyar Érdemrend Lovagkeresztje

Pap Gyula

Prof. Ing. Juraj Ciberej

 

Magyar Nemzeti Vadászrend

Rácz Fodor Gábor

Dr. Házas József

 

Magyar Vadászatért Érdemérem

Kriston Nándor

Dr. Szemethy László

 

OMVK Aranyérem

Zay Adorján

Lipp Adrienn

Pukánszki Zoltán

 

Borsod megye Vadászatáért Érdemérem

Tóth Á. Dénes

 

Gróf Nádasdy Emlékplakett

Bélusvölgye Vt.

 

Nimród érem

Dr. Molnár Tamás

 

Kiváló Ifjú Nimród Díj

ifj. Bóta István

 

A hivatalos megnyitó és köszöntések után következett az ifjú vadászok ünnepélyes avatása és fogadalomtétele.
 

 

Az ebédet követően különböző színes programok várták a kedves vendégeket. Többek között lehetőség volt a különleges vadászati- és trófeakiállítás megtekintésére. Emellett volt favágó-, solymász-, vadászkutyásbemutató, vadászati témájú festmények és természetfotó kiállítás, és megannyi színes program gyermekek és felnőttek részére egyaránt.

A vadásznapról fotók az alábbi linken megtekinthetőek.

 

 

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereOnline vadászvizsga tesztHunttrophy.com