központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Nemzetközi Vizsla Főverseny - hazai válogató

2021. 08. 27. | Az OMVK központi szervezete |

Augusztus 26-án a kora reggeli órákban vizslás vadászok gyülekeztek a VADEX Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Centrumánál, az összejövetel célja hogy kiválasztásra kerüljön az a tizenegy vizsla és vezetője, akik az októberi Nemzetközi Főversenyen hazánkat képviselik.

A Vadászkamara hat évvel ezelőtt vállalta fel a vizslás vadászok megkeresésére az 1971-ben életre hívott, majd éveken át a MAVOSZ szervezésében megrendezett, de a rendszerváltást követően elfelejtett és elhanyagolt Vizsla Főverseny újbóli megszervezését. A Vadászkamara kifejezett célja az volt, hogy a vizslás vadászok között egykor legnépszerűbb és legrangosabb verseny az idén 50. évfordulóját ünneplő Világkiállítás alkalmából megrendezésre kerülő „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás rendezvénysorozat szakmai programjai között szintén nemzetközi környezetben kerüljön lebonyolításra.

A világkiállítás évszámára utalva a Nemzetközi Főverseny mindösszesen 21 vizsla és vezetője részvételével zajlik 2021. október 8-10. között. Az előzetes nemzetközi visszaigazolások alapján hazánkon kívül öt ország (Ausztria, Csehország, Lengyelország, Románia és Szlovákia) 2-2 versenyzőt és egy-egy bírót delegál a versenyre. Így hazánk – a válogatón kialakult sorrend alapján – 11 versenyzővel nevezhet a megmérettetésre.

A Vadászkamara felhívására több mint 30 vizsla és vezetője jelezte részvételi szándékát és küldte meg jelentkezését a szervezőknek, akik az előzetesen kiírt feltételrendszer alapján 18 páros részére biztosítottak lehetőséget arra, hogy egy – a MEOESZ mindenesvizsla-verseny szabályzatára épülő – válogatón megmérettessék magukat és eldőljön, hogy kik tudnak versenyezni, illetve tartalékként az esetleg visszalépő versenyzők helyett kapjanak indulási jogot az októberi nemzetközi versenyen.

A válogató hajnalán Dr. Sándor Gyula, a Vadászkamara Kinológiai Szakbizottságának elnöke, egyben az „Egy a Természettel” Világkiállítás vadászkutyás rendezvényekért felelős divízióvezetője köszöntötte a versenyzőket, majd Nyúl András az októberi Nemzetközi Főverseny vezetőbírója bemutatta a bírói köröket és ismertette a versenyzőkkel a legfontosabb technikai és feladatvégrehajtási szabályokat.

A válogatón 14 vizsla és vezetője jelent meg (sajnálatosan 4 kutya egészségügyi és egyéb probléma miatt nem tudott megjelenni) és kezdte meg az alábbi a feladatok végrehajtását:

  • lőtt vadmegkeresése légszimattal, feltétlen elhozás;
  • szárnyas vonszalék kidolgozása;
  • kajtatás nádban;
  • elfektetés;
  • dúvad vonszalék kidolgozás;
  • viselkedés lőálláson;
  • szőrmés dúvad kihozása akadályból

A bírálat a szabályzat általános rendelkezések c. fejezet VIII. pont versenyekre vonatkozó előírásai szerint történt és a verseny vadászias jellegét kiemelve a házigazda VADEX Zrt. hozzájárulásával a verseny egyes feladatainál a bírók utasítása szerint a versenyzők saját sörétes vadászfegyverüket használták.

A helyszínválasztásnak, a megfelelő előkészítésnek, a bírók és a versenyiroda munkájának köszönhetően a válogató gördülékenyen, az ütemezésnek megfelelően zajlott. 11 órára a munkák befejeződtek és az ebéd szünetében sor kerülhetett az eredményhirdetésre.

A végső sorrend az alábbiak szerint alakult.

1.

Nagyalföldi-Vadász Pajti

RSZMV

Kan

Tauber István

2.

Csipkéskúti Czókmók

RSZMV

Kan

Ladányi Zoltán

3.

Magasparti Rutinos Kalóz

RSZMV

Kan

Farkas László Imre

4.

Nádberki Vadász Bojtár

RSZMV

Kan

Hári Csaba

5.

Nádberki Vadász Apor

RSZMV

Kan

Kasza József

6.

Tenkesvölgyi Cserkelő Angyal

RSZMV

Szuka

Tóth Tamás

7.

Dolgos-Nimród Császár

DSZMV

Kan

Nagy Roland

8.

Dunaegyházi Vadász Gubanc

DSZNV

Kan

Stein Krisztián

9.

Tenkesvölgyi Cserkelő Avar

RSZMV

Kan

Döcsakovszky Péter

10.

Micskei Zefír

RSZNV

Kan

Fábián Péter

11.

Sárvízmenti Vadász Csege

RSZMV

Kan

Bíró Tamás

12.

Malomközi Ilex

RSZNV

Kan

dr. Horváth Éva

13.

Zörög Tetői Arnold

DSZNV

Kan

dr. Visegrády Zoltán

14.

Zöldmáli Káosz

DSZMV

Kan

dr. Kiss Róbert

Ezúton is köszönjük a VADEX Zrt. munkatársainak a rendezvény lebonyolításhoz nyújtott segítséget, közreműködést, a bíró kollégáknak a korrekt bírálatot, a versenyzőknek a sportszerű vezetést.

Országos Magyar Vadászkamara

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereHunttrophy.comOnline vadászvizsga teszt