Búcsú Szabó Ferenctől

2021. 01. 12. | Az OMVK központi szervezete |

Az abonyi Római Katolikus Nagytemetőben, 2021. január 11-én helyezték örök nyugalomra Szabó Ferenc urat, az Országos Magyar Vadászkamara Felügyelő Bizottságának elnökét, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettesét, korábbi vadgazdálkodási főosztályvezetőt, aki 2021. január 3-án hunyt el.

A pandémiás helyzet okán a gyászolók a Szent István király-templomban vehettek búcsút Szabó Ferenctől. A gyászbeszédet a vadgazdálkodási szakma részéről Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke tartotta.

Gyászbeszéd Szabó Ferenc temetésén
Gyászoló Család! Gyászoló gyülekezet!
Az ember arra rendeltetett, hogy az élete ne csak befejeződjön, hanem beteljesüljön. Ezért természetes, hogy bennünk is van egy késztetés, hogy amikor egy élet beteljesedett, akkor megfogalmazzuk annak az életnek a jellemzőjét, alapkarakterét, esszenciáját, summáját. Szabó Ferenc a jó ember. Jó és igaz vadász volt, jó és felelősségteljes honatya, jó társ és igaz barát.
A vadászat tekintetében – azt gondolom, hogy az a megfogalmazás pontos Ferire, hogy: a vadászat tudományának mestere, a magyar vadászat ügyének napszámosa. Mi akik itt vagyunk, számtalan személyes történetet tudunk mondani Feriről. Én is, amikor most elindultam ide az abonyi templomba, fölvettem az alkalomnak megfelelő ruhát, és persze a gondolataim elkalandoztak Ferivel való közös emlékeinken és annyira belefeledkeztem, hogy automatikusan a vadászcuccokhoz mentem és azt a kalapot vettem le, azt a patinás, agyongyűrt kalapot, amit még az ősidőkben Feritől kaptam. Sokan vannak olyanok, akiket a vadászatba Feri vezetett be. Tőle hallották az első vadásztörténetet, vele mentek el először vadászni, ő avatta fácánvadásszá, őzbakvadásszá s a végén szarvasbika vadásszá őket.
De nemcsak a személyes vadászélmények tekintetében meghatározó Feri sok-sok ember számára, hanem a magyar vadászat ügye tekintetében is. A ’90-es évek vége felé, az akkori vadászati törvény módosításánál Szabó Ferencnek az érdeme, hogy megakadályozta azt, hogy a vadászterület nagysága 800 ha legyen. Ha ez akkor megtörténik és Feri nem küzdi ki, sokszor a pártfegyelem határát stuccolva, hogy 3000 ha legyen a vadászterület, akkor ma a magyar vadállománynak csak töredéke lenne. És az is az igazsághoz tartozik, hogy a 2017-es vadászati törvényben Ferinek oroszlánrésze volt. Szakmailag négy világnak volt egyszerre részese, ami meghatározó a törvény szempontjából. Mindent tudott a vadászatról, mindent tudott a magyar vadásztársadalomról. Egész életében az erdészethez kötődött, mindent tudott az erdőkről és az erdészetekről. Agrármérnökként élte élete nagy részét, ezért mindent tudott a magyar agráriumról. Miután a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, a mindenkori államigazgatás útvesztőiben is eligazodott. Ezért tudta szakmailag koordinálni ennek a törvénynek a megszületését. Konszenzusteremtő képessége két adottságában gyökeredzett. Az előbb említett szakmai és az őrá oly jellemző – én úgy fogalmaztam meg, hogy: „bonbon diplomáciában”. Ugyanis az a helyzet, hogy a főnökség megállapodhat abban, amiben akar, de hogyha a mindenkori titkárnő nem teszi oda a főnöke elé, hogy írja alá, akkor az ott fog állni hetekig, hónapokig, aztán előbb-utóbb elfelejtődik. Feri a titkárnőknek egy bonbont víve, mindig valahogy elintézte, hogy a főnökség megállapodása – amiben ő szakmailag meghatározó szerepet játszott – valóban aláírásra is kerüljön. Ezért mondhatom, hogy Szabó Ferenc nélkül ez a nagyszerű vadászati törvény nem készülhetett volna el. Amikor a vadásztársaságok területi kialakítása volt, Feri sokszor kilincselt, de soha nem a maga ügyében jött. Mindig másoknak az ügyében. Bármikor találkoztunk, belenyúlt a zsebébe és egy marék térkép esett ki, hogy ezt így kellene, ezt úgy kellene, de egyik sem a saját ügye volt. Soha nem felejtem el, Boldoczki Pali volt az, aki egyszer rákérdezett: Ferike és egyébként a te területed rendben van? Azt mondta, hogy: hát azt nem akartam előhozni… Ez a szerénység jellemezte egész életében. Mások életében a vadászat egy epizód, Feri életében a vadászat volt a vezérfonal.
Szólnom kell Szabó Ferencről, mint országgyűlési képviselőről. Aki nem csak képviselőtársunk volt, hanem bajtársunk is. S megint az igazsághoz tartozik, hogy akár ellenzékben voltunk, akár kormányon, ő mindig kitartott. Azért mondom, hogy az igazsághoz tartozik, mert amikor ellenzékben voltunk, akkor bizony száműzetésben, és amikor kormányon voltunk, akkor is bizony sokszor mellőzve. De ő zokszó nélkül mindig kitartott emellett az értékrend mellett. Ha nagyon őszinte vagyok – Feri innen is mondom neked – az igazság az, hogy túl jó ember voltál a politikához. Azok fúrtak, akiket befogadtál. Embersége tekintetében hadd mondjak egyetlen példát: Volt a Parlamenti Vadászklub (egyébként az egyik leghasznosabb dolog volt az erdészet és a vadászat ügye mellett, kár, hogy mindkét oldalon voltak olyanok, akik nem igaz vadászok voltak, hanem puskás emberek, és ennek következtében a Vadászklub megszűnt). Aki éppen kormányon volt, az adta a Vadászklub elnökét. Kitűnő emberek alkották mindkét oldalról, a szocialisták részéről Házas József, később Herbály Imre, közöttük pedig Szabó Ferenc. Az a helyzet, hogy a vadászházakban egy-egy ilyen parlamenti vadászklub vadászata után, pohár pálinka mellett sokszor késhegyig menő politikai viták voltak, de a vadászbarátság az mindig megmaradt. Feri hazafi volt, konzervatív és istenfélő ember, de a másik embert tisztelő és becsülő ember. Ő megélte azt, hogy: „a politikai nézeteivel vitatkozom, de a személyét becsülöm”. Feri, nekünk képviselőknek példát adtál ebben is!
És szólni kell Szabó Ferencről, a barátról. Monográfiát lehet írni Ferivel való történetekről, sztorikról, élményekről. Én most csak egyetlen egy epizódot emelnék ki, és egyetlen olyan barátját, aki most nem lehet itt. Életemben először Feri jóvoltából voltam Afrikában, Namíbiában, ahol persze engem is megfertőzött a „bacilus africanus”, - ahogy Széchenyi Zsigmond mondta. Feri életének legboldogabb útja volt, amikor ő Timivel, én meg a fiammal voltunk így együtt Namíbiában. Most elővettem a fiamnak – aki kisgyerek volt akkor – a naplóját. A legfőbb tekintély Szabó Ferenc volt. „Feri bácsi azt mondta, hogy a kudut úgy kell bírálni, hogy a végén a szarv hegyének előre kell állni. Az oryx nyomot így és így lehet felismerni. Feri bácsival meglőttük a varacskos kant.” Atyai jóságába burkolta be a környezetét! De akire utaltam, hogy a barátság tekintetében őt szeretném példaként hozni, Hardy Oppermannt, aki egy német vadász, kemény afrikander. Ez a kemény ember, amikor meghallotta a Feri halálhírét, percekig zokogott. Ő volt Ferinek az a barátja, akivel fél szavakból értették egymást, sőt szavak nélkül is. Ez itt – sajátos értelemben - szó szerint van. Ugyanis Feri se angolul, se németül nem tudott. Ehhez képest órákat beszélgettek Hardyval, anélkül, hogy közös nyelvük lett volna. (Aztán Hardy már úgy-ahogy megtanult magyarul.) Órákat beszélgettek, mindent megbeszéltek, a vadászatról és az élet nagy dolgairól.
Félt a betegségtől. Emlékszem, amikor az Alpokban mentünk még nagyon régen, én alig tudtam menni a porcleválásomtól - ahogy elmozdult a térdemben a porc - minden lépésnél a csillagokat láttam. Ő a szétcigarettázott tüdejével kapkodta a levegőt. Amikor beszéltünk Karácsony előtt, mondta, hogy Zsolt, azért is félek a vírustól, mert tudod az én tüdőm… Nagyon készült a Vadászati Világkiállításra. Feri most már onnan felülről fogod látni, de ez azt a felelősséget is testálja ránk, hogy olyan világkiállítást csináljunk, hogy elégedett legyél velünk. A kiválasztott trófeáid, ígérem neked, hogy ott lesznek a világkiállításon!
Széchenyi Zsigmond írja, ami Ferire nagyon igaz, hogy: „az egyedül járó vadász találkozik leginkább az Úristennel - aki minden ellenkező híreszteléssel szemben - ma is gyakran járja az erdőt”. Az ő személyes hittapasztalata is ezekből épült, amelyeket az egyedül járó vadász élhet meg a természetben az Úristennel.
Epikürosz mondta azt, hogy a halállal azért nem kell foglalkozni, „mert amíg én itt vagyok, addig nincs itt a halál. Ha pedig eljön a halál, akkor már én nem vagyok”. Ez szellemesnek tűnik, de minden elemében téves. A helyzet az, hogy a legmegátalkodottabb ateista se lehet biztos abban, hogy nincs örök élet, nincs feltámadás, nincs ítélet. Hiszen a Mindenható Isten, aki a semmiből megteremtette a mindenséget, mindent ami van, creatio ex nihilo, annak nem jelenthet nehézséget a porból feltámasztani azt, akit egyszer már megteremtett. És nincs igaza Epikürosznak, mert amíg mi itt vagyunk, azért a halál is itt van. Most itt vagyunk és mégis a halálról beszélünk. Nem Epikürosznak van igaza, hanem az apostoli atyáknak, akik azt a képet használták, hogy a végén persze mindent itt hagyunk - vagyont, bankszámlát, rangot - mindent. Egyedül a tetteink fognak elkísérni, mint a kutyák. Szabó Ferit a jótettei kísérik el, mint hűséges kutyák. Hadd mondjak el a kutyákkal kapcsolatban egy történetet befejezésül. Egy vaddisznó-hajtáson voltunk még az ősidőkben és egy kan megvágott egy kutyát. Nagyon csúnyán megvágta, tehát nem olyan, hogy két öltéssel összevarrja az állatorvos. Az a hajtó, aki a kutyának a gazdája volt, azon látható volt, hogy nincs is annyi pénze, és nem fogja elvinni állatorvoshoz. Egy ott lévő orvosprofesszor azt mondta, hogy ő inkább megadja ennek a szegény kutyának a kegyelemlövést, hogy ne szenvedjen. Feri otthagyta a vadászatot, ölében a beteg kutyával átgyalogolt három hegyen, három embert ugrasztott, hogy hétvégén bemenjen az állatorvos, sok pénzt adott az állatorvosnak, és megműtette a kutyát. Ez a kutya, ez a jó tett elkíséri Ferit az Örökkévalóságba. Sokan mondják azt, hogy „meztelenül jöttünk a világra, és így térünk oda vissza”. Ez szerintem nem igaz. Az igaz, hogy amikor megszületünk, akkor az életünk olyan, mint egy üres füzet. De amikor az életünk beteljesedik, akkor az életünk könyve tele van írva. Gerhardt Lohfink neves német teológus nagyon pontosan mondja azt, hogy amikor a feltámadás megtörténik, akkor nem csak testünk és személyiségünk támad fel, hanem mindazok az emlékek, mindazok a kapcsolatok is, amik az életünkben megtörténtek. Ezért bizonyos értelemben, azok hatása is, akikkel kapcsolatba kerültünk az életünk során. Teleírt könyv az életünk, amit az Örökkévalóságba viszünk, nem egy üres füzet. Ferinek az életkönyvébe, amit ő teleírt 67 év alatt, benne vagyunk mi is. Ahogy Feri, te is benne vagy a mi életünknek a könyvében.
A Szentírás az üdvösséggel kapcsolatban nagyon szűkszavúan fogalmaz, és semmilyen teret nem enged a fantáziának. A Szentírás az üdvösségről csak annyit mond, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta és értelem föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt”. Kik jutnak el Isten színelátására? A Szentírás azt tanítja, hogy a jó emberek. Akik - Szent János szavaival -, be vannak írva az Élet Könyvébe. A jó emberek. És Feri jó ember. Requiescat in pace.