központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

1971-es emlékkiállítás nyílt

2019. 05. 21. | Az OMVK központi szervezete |

2019. május 9-én ünnepélyes keretek között nyílt meg az 1971-es világkiállításra emlékező időszaki kiállítás a hatvani Széchényi Zsigmond Vadászati Múzeumban.

Dr. Ujváry Tamás a múzeum ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket. A meghívott vendégek között volt többek között Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára, és Kovács Zoltán, az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti kiállítás kormánybiztosa.

Az időszaki kiállítás megnyitását megtisztelte jelenlétével gróf Széchenyi Zsigmondné, Mangi néni és dr. Tóth Sándor, aki az 1971-es Vadászati Világkiállítás főszervezője volt.

Zambó Péter beszédében elmondta, hogy az itt megtekinthető kiállítási anyagoknak szakmatörténeti jelentősége van. Egyrészt felidézik a korabeli világszínvonalú szakmai eredményeket, másrészt felvillantják az egyes események átélt pillanatát. Kiemelte, hogy a mai alkalommal az emlékezés mellett előre is kell tekinteni, hiszen a múltbeli tapasztalatokat fel kell használni a jövő formálására.

Cél az, hogy a kiállítás az egész társadalomnak szóljon, hogy ismét nemzeti üggyé váljon a természettel való foglalkozás és ezáltal egy jól működő, minden tekintetben eredményes ágazat fogadja a világ különböző tájairól érkező látogatókat.

Államtitkár Úr beszéde után Kovács Zoltán is megosztott pár gondolatot a megjelentekkel. 2021-ben újra vadászati világkiállítást szervez az ország. Kormánybiztos úr elmondta, hogy a világ körülöttünk olyan rohamos tempóban változik, ami átalakítja a természetről való gondolkozást, a természethez való viszonyt. Ma sokkal nagyobb távolságot kell áthidalni ahhoz, hogy meg tudjuk értetni mit jelent a természet. Be kell tudni bizonyítani azt, hogy az ember-természet viszonyában nem változott meg az, ami kezdetektől fogva jelen volt. Azaz, az ember egy a természettel, egy azzal a közeggel, amelyben él, és éppen ezért felelősséggel tartozik iránta.

Kormánybiztos úr a 2021-es kiállítással kapcsolatban elmondta, hogy Budapesten kívül 3 vidéki helyszínen is kiemelt szerepet kap: Hatvan és ide kapcsolódva Gödöllő, illetve Keszthely és Vásárosnamény. Ezeken a helyeken 20 napon keresztül minden látható lesz, ami a vadászathoz, a természethez kapcsolódik. A tervek szerint csak a központi magyar kiállítás több mint 4000 nm-es lesz, a budapesti és vidéki helyszínekre legalább 1 millió embert várnak.

A rövid ismertető után Kormánybiztos Úr megnyitotta a kiállítást, így a megjelent vendégek megtekinthették az 1971-es világkiállítást felidéző fotógyűjteményeket, a beszerzett archív dokumentumokat, könyveket, akkori kiállítási tárgyakat, érmeket, kitüntetéseket és egyéb emléktárgyakat.

 

 

 

 

 

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Online vadászvizsga tesztHunttrophy.comHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere