Fejér megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Szent Hubertus

2020. 11. 02. | Az OMVK Fejér megyei szervezete |

November 3 - Szent Hubertus napja

November 3-át, vagyis Hubert napját már 1744 óta ünneplik. A legenda szerint Hubert, aki életét a világi örömöknek szentelte, egy nap vadászat közben megpillantott egy szarvast, aminek az agancsai között egy kereszt tündökölt. Ez a látomás annyira megérintette, hogy égi jelnek vette, s megváltoztatva életét, más értékek felé nyitotta életét, minek köszönhetően Lüttich első püspökévé vált. Felszentelése során, amit a Pápa végzett, az átadott öltözékéből hiányzott a stóla, amit a legenda szerint egy angyal adott át neki, s amit azóta is őriznek, és mindmáig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg. Így aztán Hubertus lett a vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje. A vadászokat arra figyelmezteti, hogy tiszteljék az állatokat, védjék a környezetüket és tudatos vadgazdálkodást folytassanak!

„A VADÁSZAT MEGNEMESÍTI A LELKET!”
SZENT HUBERTUS

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Online vadászvizsga tesztHunttrophy.comHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere