A legenda szerint Lúcia valamikor Diocletianus császár korában (i.sz.e.244-211) élt, előkelő siracusai családból származott és nevelkedett. A keresztény hitre tért fiatal lány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse. Amikor édesanyja súlyos beteg lett, elzarándokolt vele Szent Ágoston sírjához Cataniába, hogy gyógyulásért fohászkodjon. Édesanyja gyógyulása után Lúcia álmában megjelent Szent Ágota, aki húgának nevezte őt, s elmondta neki, hogy saját hitével is meg tudta volna gyógyítani anyját. Megígérte Lúciának, hogy szeretete jutalmaként Isten nagy dicsőségben fogja részesíteni Siracusa városát, hasonlóan, mint ahogy Catania városa is dicsőséget szerzett Ágota vértanúsága által. Hamarosan börtöne vetették és megkínozták, majd kivégezték: mártírhalált halt hitéért.

Az ókeresztény vértanú ünnepe hamar elterjedt, bár valószínű, hogy keveredett pogány népszokásokkal. Mivel neve a latin nyelvben a „fényhez” (lux) köthető, Szent Lúciát a vakok védőszentjükként tisztelik.

Luca-napi népszokások

Az egyhangú, munkás hétköznapokat bensőséges egyházi és világi ünnepek, szertartások oldották, amelyekhez vidám közösségi események kapcsolódtak. Ezek az események az idők során hagyománnyá, népszokássá nemesedtek. A spontán módon hagyományozódó népi kultúra, az élő hagyomány, egyszerre illemtan, erkölcsi kódex, íratlan törvény, művészet, költészet, színjátszás, mítosz és mágia – írja Kiss Erika: Isten hozta Fejér megyében című kötetében.

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mint a Luca-naphoz. Ez a nap alkalmas volt termékenység varázslására, házasság-, halál- és időjóslásra is.

A lányok Luca-cédulákat készítettek fiúnevekkel, ebből naponta egyet tűzre vetettek. A Karácsony estére megmaradt cédula mutatta meg a lány jövendőbelijének nevét. Aki arra volt kíváncsi, milyen időjárást hoz a jövő esztendő, feljegyezte a december 13-tól Karácsonyig egymást követő napok jellegét. Ebből a következő év hónapjainak időjárására következtethetett.

Luca napja a lányok, asszonyok számára dologtiltó nap volt. Főként varrni nem volt szabad, nehogy bevarrják a tyúkok tojókáját. Ahhoz, hogy jól ülősek legyenek a tyúkok, a gazdaasszonynak napközben ülnie kellett, tollat fosztott, babot fejtett. Tilos volt fonni, sütni, mosni, lúgozni, kenyeret sütni, mert a kenyér kővé vált volna. Nem ajánlatos kölcsönadni semmit, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. Úgy tartották, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, ünő lesz. Abroncsból etették a tyúkokat, nehogy szétszéledjenek.

A következő év termését próbálták megjósolni a Luca-búza keltetéssel. December 13-án búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek Karácsony táján zöldültek ki. A kikelt búzával volt, ahol az adventi oltárt díszítették.

Luca napjának hajnalán a gyerekek körbejárták a házakat és – szalmára térdelve - mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot kívántak kisebb ajándékékért cserében. Csak a fiúk járhattak lucázni, mert a hiedelem szerint, a lányok szerencsétlenséget hoznak a házra. A legények a lányos házaknál Luca-nap előtti estén az utcát és az udvart felszórták szalmával, majd jól beletaposták, hogy nehezebb legyen felszedni. Még a fákra is került a szalmából.

Ezt a napot „gonoszjáró napnak” is tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, hogy a macska képében járó boszorkány nyomait felszedhessék. Lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket. Elzárták a seprűket, nehogy azokon nyargalásszanak a boszorkányok.

Ilyenkor a férfiúi tréfának is helye volt. Egyes vidékeken leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret, felvitték a tetőre, ahol ismét összerakták – a gazda legnagyobb bosszúságára.

Úgy készül, mint a Luca-szék…

Luca napjától karácsonyig kellett elkészülnie a Luca-széknek. Egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az eredeti alakja. Azon kívül, hogy csillag-szimbólumra épült, több magyar néprajzi tájegységben kötelező elvárás volt, hogy a szék minden darabja más és más fából készüljön. Minden nap egyetlen műveletet lehetett rajta elvégezni. Szöget nem lehetett beleverni, az ékeket fából faragták. Karácsonykor azzal mentek az éjféli misére. A hiedelem szerint a Luca székre állva fel lehetett ismerni a boszorkányt. A templomból hazafelé menet, mákot szórtak maguk mögé a boszorkányok elriasztására. A székeket odahaza el kellett égetni.

Fenti összeállítás csupán töredéke a kultúránként és tájanként eltérő, napjainkra megkopott Luca-napi népszokásoknak. Jótékony hatásaival a fokhagyma fogyasztása ugyan megmaradt, de a babonák és a boszorkányok, mintha megfogyatkoztak volna…

Szente Tünde