Békés megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Átadták a fegyverjavító műhelyt Békéscsabán

2020. 01. 09. | Az OMVK Békés megyei szervezete |

Hivatalosan is átadták a békéscsabai fegyverjavító műhelyt a megyei vadászkamara és vadászszövetség székhelyén a Bajza utcában, december 17-én. A nagyságrendileg háromezer Békés megyei vadásznak, így egy modern műhelye, és fegyvermestere is lett, helyben.

Hrabovszki János, a megyei vadászkamara és vadászszövetség elnöke az ünnepélyes megnyitón elmondta, a fegyverjavító műhely már több mint három évtizede létezik, de a korábbi fegyvermester, Gáspár Antal halálát követően bezárták, évek óta nem üzemelt. Idén végül megszületett az elhatározás, hogy szükség van az épület funkciójára, majd elindult a műhely felújítása. Ez egyébként hatmillió forintból valósult meg, melyet egy helyi kivitelező cég végzett el. Ennek vezetője egyébként szintén tagja a vadásztársadalomnak.

– A rendőrséggel együttműködésben kaphatott engedélyt a műhely. Nagyon komoly szabályok, védelem- és biztonságtechnika van a mögött, hogy ez az épület engedélyt kaphatott, és hogy hosszú távon fegyverjavító műhelyként funkcionálhasson – jegyezte meg a megyei elnök.

Hrabovszki János elmondta, nagyságrendileg a megye vadászainál 10 ezer fegyver van, ezek pedig a folyamatos igénybevétel során elhasználódnak, javításra szorulnak. – Mostantól a lőfegyver tulajdonosoknak nagy könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell más megyékbe, távolabbra elszállítaniuk a vadászpuskáikat javításra – jegyezte meg.

Hozzátette, ma hazánkban fegyver csak úgy cserélhet gazdát, ha előtte műszaki vizsgáztatják, erre pedig jelenleg kizárólag a fővárosban van lehetőség. Így egy tulajdonosváltás előtt a fegyver gazdájának mindenképpen Budapestre kellett utaznia. Mostantól azonban elegendő a békéscsabai műhelybe elvinni a fegyvert, ott a mesterek előkészítik azokat a vizsgára, és megfelelő módon zárva, elviszik a műszaki vizsgáztatásra, majd vissza is hozzák a megyeszékhelyre. Ez is egy szolgáltatása a csabai műhelynek – derült ki. Ennek ára jelenleg 10 ezer forint, de például egy lőfegyver teljes körű tisztítása, karbantartása, szétszedése 6 ezer, a távcső beállítása 2 ezer, míg egy csőbarnítás 18 ezer forintba kerül, a kifüggesztett árlista alapján.

A köszöntőbeszédet követően egy ünnepélyes szalagátvágással adták át hivatalosan is a három helyiségből (fogadószoba, műhely és páncélraktár) álló épületet, melyben két fegyvermester dolgozik. Haller Ferenc puskaműves, több évtizede szakmabeli, sőt – jegyezte meg – korábban a hagyományőrzők számára az 1848-as huszárok több eszközének, fegyverének a másolatát is elkészítette. Mellette Szalontai János foglalkozik a puskákkal, ő vadászcsaládból származik, gyermekkora óta érdekli a vadászat, a fegyverek. Gépészeti iskolát végzett, majd idén lett fegyvermester.

Elmondásuk szerint egy fegyvermester elsősorban felújít, szerel, de akár fegyvert is épít. A csabai műhely ez utóbbival azonban nem foglalkozik. A munka többrétű és igazán változatos: a fegyverek tusájának felújítása, vagy készítése, a távcsövek szerelése, ütőszegcsere vagy éppen a lőfegyver műszaki vizsgáztatásának intézése. A mesterek szerint a leggyakoribb probléma amikor a puska nem sül el, de akadnak különböző szerkezeti problémák, és a farészek is megrepedhetnek, eltörhetnek. Elárulták, nem csak javítással foglalkoznak, de az ehhez szükséges célszerszámok is sok esetben a kezeik közül kerülnek ki. A fémmunkák mellett pedig fával is dolgoznak, és nemcsak a puskatust, de akár annak aprólékos, díszes faragását is elvégzik. És bár a két mester csak most kezdett el ismerkedni egymással, ez nem látszódott. Haller Ferenc és Szalontai János a megnyitó után lehetőséget adott arra, hogy betekintsünk a műhely életébe. Együtt, kiegészítve egymást, mutatták a javításra hozott fegyverek problémáit, és magyarázták, milyen módszerekkel, eszközökkel lehet azokat megoldani.

Pár év kihagyás után, így ismét van megyénkben fegyverjavító műhely. Mostantól a két csabai fegyvermester közös munkájára számíthatnak azok, akik a Bajza utcai műhelybe viszik puskájukat javíttatni. A mesterek egyébként hétköznaponként reggel nyolctól, délután négyig várják a javításra szoruló puskákat. Bejelentkezni a 06-20-379-3180-as telefonszámon lehet.

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Online vadászvizsga tesztHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereHunttrophy.com