VAV vizsga Nagymátén -Összefoglaló
Újabb sikeres vadászkutyás rendezvényt bonyolított le az OMVK Baranya megyei Területi Szervezete, az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra történő felkészülés jegyében.
2019. október 30-án a Mecsekerdő Zrt. Nagymátéi Vadászházánál megrendezett VAV vizsgán 50 vaddisznós kutya bizonyíthatta felkészültségét. A szép számú kutyást, valamint az érdeklődőket, segítőket és természetesen a bírókat, Agyaki Gábor kamarai elnök köszöntötte. Kiemelte a vadászkutyás programok jelentőségét, a 2021 évi világkiállítással összefüggésben, valamint elmondta a megjelenteknek, hogy a vizsga megrendezését a világkiállításhoz kapcsolódó támogatásból finanszírozta az OMVK Baranya megyei Területi Szervezete. A támogatásnak köszönhetően a kinológiai program résztvevői a vizsga végeztével egy szakkönyvet is hazavihettek a vizsgabizonyítvány mellett. A különleges vizsganap színvonalát emelte az a tény is, hogy a rendezvényen valamennyi baranyai FCI bíró megjelent, így valóban nem mindennapi körülmények között mutathatták be kutyáik képességeit az indulók.
Konyecsni Károly vezető bíró ismertette a vizsgával kapcsolatos tudnivalókat, majd a Baranya Vadászkürt Együttes „indulás a vadászatra” szignáljával megkezdődött a vizsga. Az előző napi esőtől csúszóssá vált a talaj, ennek veszélyére fel is hívta a figyelmet a vezetőbíró, de szerencsére a vizsga ideje alatt nem esett az eső. A vaddisznós kutyáknak három helyszínen kellett vadászati alkalmasságukat bizonyítani. A bírók az ebek viselkedését figyelték lövésnél, illetve elejtett vadnál, majd ezt követően egy elkerített területen kellett élő vaddisznót felkutatni és hangadással jelezni, fogni a szabadon dolgozó kutyának. Néhány kivételtől eltekintve jól szerepeltek az ebek, így a közelgő hajtóvadászatokon már éles helyzetben segíthetik a vadászokat, a hajtók munkáját.