„Nagy utazás” a Vadászházi esték keretében
A rendezvény meghívott vendége Nyúl András a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Barcsi Erdészetének vadgazdálkodási ágazatvezetője volt, akit Agyaki Gábor kamarai elnök kérdezett előre meghatározott címszavak mentén, majd az ismert vadgazdálkodási és kinológus szakember mesélt az Észak-Európa nagymúltú, kiemelkedő vadászterületeit érintő utazásáról.
Az OMVK Baranya megyei Területi Szervezete 2019-ben indította el a Vadászházi esték elnevezésű programsorozatát, mely a járványhelyzet okozta kényszerű kihagyást követően augusztus 29-én folytatódott. A helyszín ezúttal a kamara hivatalos helyisége volt Pécsett, mely este hatra megtelt a program iránt érdeklődő vadásztársakkal.
Agyaki Gábor kamarai elnök köszöntötte a megjelenteket, majd röviden bemutatta az est vendégét, szakmai pályafutását, kiemelve a vadászkutyás sikereit. A beszélgetés sajátos formában indult, ugyanis 10 előre meghatározott címszó, kifejezés került kivetítésre, majd az ezek mögött rejlő kérdést, témát Agyaki Gábor ismertette beszélgetőpartnerével. A hangulatot fokozta a két egymást évtizedek óta jól ismerő szakember olykor provokatív élcelődése, András allűröktől mentes, egyedi humorral fűszerezett stílusa. A szórakoztató stílus mellett azonban komoly szerep jutott a vadászati kultúrának és a szakmai tapasztalatoknak. A közönség érdeklődve hallgatta a „Nagy utazás” című úti beszámolót, melynek főbb állomásait András képekkel is illusztrálta, ahogy ő mondta viccelődve, azért, hogy meghívója is elhiggye, valóban sor került erre a régóta tervezett különleges utazásra, híres vadászok, vadászírók, vadászterületek és természetesen a gímszarvas nyomában.
A program este nyolc után, jó hangulatban ért véget, a következő „vadászházi estére” várhatóan október végén, november elején kerül majd sor.