ASP konferencia Baranyában- Beszámoló
Az OMVK Baranya megyei Területi Szervezete, együttműködésben a Baranya Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályával, illetve a Pécsi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi osztályával konferenciát szervezett az Afrikai sertéspestis járványügyi helyzetéről.
A szakmai fórumra 2019. december 11-én 09.00 órától került sor Pécsett, a Slyven Rendezvényközpont tanácskozó termében. A megjelentek között a vadászatra jogosultak képviselőin kívül ott voltak a hatósági állatorvosok, tájegységi fővadászok és a vadászati hatóság szakügyintézője is.
Agyaki Gábor a Vadászkamara területi szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Csirke Lászlót a Bükki tájegység tájegységi fővadászát, hogy tartsa meg előadását az ASP megjelenésével és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatairól. A fővadász röviden összefoglalta a fertőzéssel kapcsolatos ismereteket, majd fotókkal illusztrálva ismertette a jellemző tüneteket, szervi elváltozásokat. Ezt követően összefoglalta az ASP miatt elrendelt különböző kockázati besorolások legfontosabb előírásait a vadászatra jogosultakat érintően, majd a mintavétel, szervezett keresés és a tetemek ártalmatlanítása vonatkozásában mutatott be gyakorlati példákat.
A következő előadó az Országos Járványvédelmi Központ részéről dr. Lorencz András volt, aki részben reflektálva az előző előadásra, járványügyi szempontból elemezte a helyzetet. Felhívta a figyelmet a megelőzés kiemelt fontosságára, melyben kérte a vadászatra jogosultak együttműködését. Elmondta, hogy az ASP-vel kapcsolatos legfrissebb információk elérhetők a NÉBIH honlapján, továbbá a vadászoknak lehetősége van az online járványügyi képzésre és vizsga tanúsítvány megszerzésére is.
Dr. Simor Zoltán, megyei főállatorvos megköszönte a tájékoztatót, majd javasolta, hogy a továbbiakban a hallgatóság tegye fel kérdéseit az előadóknak.
Az elhangzott előadások kapcsán több kérdés, hozzászólás is elhangzott a vadászok és a hatóságok képviselői részéről egyaránt. Ezekből megmutatkozott, hogy a megjelentek tisztában vannak a járvány megelőzésével, terjedésének megakadályozásával kapcsolatos felelősséggel és az összefogás fontosságával, ugyanakkor számos gyakorlati kérdés vonatkozásában további egyeztetéseket tartanak szükségesek valamennyi érintett szakmai szervezet között.
A konferencia végén Horváth Csaba kamarai titkár megköszönte az előadóknak és valamennyi szakmai szervezet-, kiemelten a vadászatra jogosultak képviselőinek részvételét, mellyel remélhetőleg egy újabb lépést tettek annak érdekében, hogy Baranya megye valamennyi vadászához eljussanak azok az információk, tennivalók, melyek a vadgazdálkodást és az egész hazai sertéságazatot rendkívül súlyosan érintő járvány továbbterjedésének megakadályozásához szükségesek.