Vadhúsadomány vadászoktól a kórháznak
A koronavírus mindannyiunk életére hatással volt, és a tény, hogy lassan kilábalunk a járványból, legnagyobbrészt az egészségügyi dolgozók heroikus küzdelmének és helytállásának köszönhető. A Veszprém megyei vadászok is csatlakoztak ahhoz - az immáron országos méretű - kezdeményezéshez, amellyel feléjük kívánjuk kifejezni hálánkat és köszönetünket.
Az Agrárminisztérium tájegységi fővadászai ezt vadhús adományozásán keresztül gondolták kivitelezni, hiszen egy vadász leginkább ezzel a 100%-ban kiváló magyar és bioélelmiszerrel tudja leginkább kifejezni háláját. Veszprém megyében Surányi Péter tájegységi fővadász koordinálta az akciót. Az elejtett szarvasokat két megyei vadgazdálkodó, a Bakonyalja-Szarvaskő Vadásztársaság és a Szépalma-Somhegy Természetvédelmi és Vadász Egyesület ajánlotta fel a nemes célra. A vadhús feldolgozása és élelmiszerláncba történő bevitele szigorú szabályokhoz kötött, ezért ennek kivitelezésére az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft.-t kérték fel, ahol Buzánszkyné Láng Mónika ügyvezető igazgató asszony első szóra térítésmentesen vállalta a szarvasok konyhakész termékre történő feldolgozását és ideiglenes tárolását. Az 51 kg friss szarvashúst a Zirci Erzsébet Kórház és Rendelőintézet munkatársai vehették át 2020. május 27-én. Az átadást jelenlétével megtisztelte dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő úr is.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki részese volt e nemes kezdeményezés megvalósításának!