A kamarai elnök köszöntőjében úgy fogalmazott: „Széchenyi Zsigmonddal kapcsolatban megszólalni, bármit is mondani egy magyar vadásznak rendkívül nehéz. Vadászok között nincs olyan ember, aki ne ismerné az ő alakját, múltját és érdemeit, vadászattal kapcsolatos tevékenységét. Feltevődik, egyáltalán szükséges-e bárminemű esemény, évforduló ahhoz, hogy megemlékezzünk róla? Én úgy gondolom, nem, hisz munkássága összefügg a mi mindennapjainkkal, tevékenységünkkel, beépült, irányt mutat mindennapi munkánkba, legyen az hivatásos vagy hobbi tevékenység.

Mindenképp fontos, hogy személyiségével kapcsolatban soha ne jelenjen meg az elmúlás, az elfeledés, mindig legyen hely és alkalom arra, hogy a munkássága, tevékenysége figyelmet és elismerést kapjon. Én úgy gondolom, hogy az emlékhelyen való megjelenésünk is ezt szolgálja. Köszönet mindazoknak, akik ezt felkarolták, tesznek érte, hagyományt teremtenek.

Már az is nehéz, hogy vele kapcsolatban csak vadászatról beszéljünk, hisz ő nem csak vadász, hanem gyűjtő, zoológus, a vadászati kultúra meghatározó alakja, a tudományos élet kiemelkedő személyisége. Én mégis a vadászatot emelném ki, hiszen személyéhez talán ez állt a legközelebb. Rá emlékezve tudnunk kell, hogy nem volt, és sajnos soha nem lesz többé a vadászat történetének még egy olyan időszaka, melyet az ő írásaiból ismerhettünk meg. Nagyon keveseknek adatott meg, ami neki, szerencsés és immár megismételhetetlen körülmények jutottak osztályrészül. A békés megelégedettségben élő, aranyszívő szülőkkel áldotta meg a sors, mint ahogy írta, és nevelője, Czakó úr sem tudta eltántorítani attól, hogy gyermekkori álmát megvalósítsa. Édesapja által nyújtott tudatos nevelés, mely például nagykorúságáig tiltotta a szarvas lövést, példaértékű a mai nemzedék számára is.

Amikor első expedíciójára elindulhatott Afrika felé, idehaza már a legismertebb vadászok egyikeként tartották számon. Fontos vendégnek számított a nagyszabású nyúl és fácánvadászatokon, és közel járt a 100. szarvasbikájának elejtéséhez. Első afrikai útjára 1927-ben került sor, Kelet-Szudán meglehetősen ismeretlen részét járta be, ott lőtte első oroszlánját, párducát és bivalyát. Ezt követően egymást érték a szebbnél-szebb, eredményesebbnél-eredményesebb afrikai expedíciók, 1928, 29, 34 és 1938-as évek is Afrika varázsában teltek el. Ekkor már magángyűjteményében Afrika 80-féle nagyvadja felelhető volt. Az afrikai expedíciók közé két másik vadászkirándulás ékelődött, az egyik Indiába, a másik pedig Alaszkába vezetett. Az 1938-as esztendő számára vadászat szempontjából sok jót hozott. Magyarországon ekkor megnyerte az élőgalamb lövő bajnokságot, s ekkor lőtte a világhírű Tótmegyeren saját apróvad rekordját: egyetlen hét alatt 2645 db nyulat, fácánt és foglyot. Mindezek mellett nem maradt ki a trófeagyűjteményből kapitális erdélyi medve sem, melyet 1942-ben ejtett el. Emlékezetes esztendő volt számára az 1959-es év. Társával együtt újra Afrikába indult, kéthónapos gyűjtő expedícióra. Bár erről az útról sok emléket nem rögzítettek, annál inkább az 1963-as afrikai utazásról, melyre felesége is elkísérte. Kelet-Afrikai Kenyába utazhatott, közel két hónapos tartózkodásra. Ez az utazás,  hasonlóan a többihez, rendkívül eredményes volt, hiszen a kiküldő múzeum megkapta és növelhette állatárát: orrszarvúval, elefánttal, kafferbivallyal és jó néhány egyéb vaddal gazdagodhatott. Utolsó éveiben már csak nagyritkán vadászott, de ez alatt végzett tevékenysége számtalan értéket hordozott mindnyájunk számára. Talán nem is adnánk kellő képet vadászatairól, ha vele kapcsolatban nem említenénk meg akár a nagyvázsonyi, a kabhegyi vadászatok emlékét, vagy ne kerülne szóba az ugodi disznóhajtások emléke, Fuchs Antal fővadász kíséretével, hiszen ez mind itt, közvetlen közelünkben zajlott. Csodálatos örök élmények, emlékek, hagyatékok.

S végül, talán mindnyájunk számára egy örök és igaz jelmondat, mely tőle származik és mindnyájunknak szól, soha nem szabad felednünk, akárcsak a személyét és munkásságát. Mert mi vadászok vagyunk, igaz, magyar vadászok, és mert az ő nyomdokaiban akarunk és szeretnénk járni. „A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás!”