Országos hivatásos vadász verseny Szabolcsban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található buji Táncsics Vadásztársaság területén rendezték meg az idei országos hivatásos vadász versenyt július 3-4-én. Veszprém megyét Szabó Csaba, a Bakonyerdő Zrt. devecseri erdészetének fővadásza képviselte.
A kétnapos rendezvény megnyitójára, illetve az első napi versenyszámok lebonyolítására Nyíregyháza mellett, a Verba-tanyán került sor. A kürtszóval színesített megnyitón ifj. Plavecz János, a házigazda megyei vadászkamara elnöke köszöntötte a megjelenteket. Rajta kívül még beszédet mondott Fodermayer Vilmos, a vadászkamara hivatásos vadász alelnöke, Román István kormánymegbízott, valamint Dr. Jámbor László, az Országos
Magyar Vadászkamara elnöke.
A megnyitót követően rögtön elkezdődtek a versenyszámok. Először a 100 pontos teszt kitöltése, a kürtjel-felismerés, majd az interaktív, videófelvételes teszt következett. Már az első napi eredményhirdetés pontjain is látszódott, hogy nagyon szoros a mezőny, gyakorlatilag alig volt különbség a versenyzők pontszámai között. Minden megye egy fővel képviseltette magát, akit vagy delegáltak, vagy pedig a megyei válogató legjobbja volt jelen. Ezen felül részt vett még meghívottként a tavalyi verseny első három helyezettje is (közülük csak ketten tudtak megjelenni) így összesen 21 versenyző indult). A hivatalos programokon kívül az afrikai sertéspestissel kapcsolatos előadáson, illetve vadászkutya bemutatón vehettek részt a versenyzők és kísérőik.
A második versenynap aztán már igazán kemény volt. Már reggel 6 órakor indult mindenki a Királyteleki-erdőben kialakított versenypályára. A helyszínen elfogyasztott bőséges reggeli után a mintegy 4 km hosszú, összesen 22 állomásos versenypálya alaposan próbára tette a résztvevőket. A különböző versenyszámokat szinte lehetetlen mind felsorolni. A golyós lövészettel kombinált trófeabírálat, rönksózó készítés időre, dúvadcsapda kihelyezése-élesítése, fásszárú felismerés, rendészeti feladatellátás szituációs feladat, védett fajjal kombinált koronglövészet terepi körülmények között, csak néhány a versenyszámok közül. Eközben a kísérők sem unatkoztak: vadföldek megtekintése, motorfűrészes bemutató, lézeres lövészeti szimulátor, új autók helyszíni szemléje várta az érdeklődőket. Mind a versenyszámok kialakításában, mind pedig az egyes állomásokon, jelen voltak a környék tájegységi fővadászai is, koordinátori feladatkörben. Ugyanígy bekapcsolódtak a munkába a helyi vadásztársaság tagjai és az állami erdőgazdaság munkatársai. Valamennyi versenyző egyöntetű véleménye az volt, hogy ilyen színvonalas és jól összeállított hivatásos vadász verseny még nem került megrendezésre az országban. A versenynap a késő délutáni órákban ért véget. Ekkor került sor a pontszámok összeszámolására, melynek eredményeképpen az első helyezett ifj. Kuslits István lett Győr-Moson-Sopron megyéből, a második helyezett Kasper Máté Csongrád megyéből, a harmadik helyezett Róka Bence Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből. Az értékes tárgyi nyereményen kívül mindhárman jelentős pénzösszeget is nyertek a Vadászkamara jóvoltából. Veszprém megyei indulónk a középmezőnyben végzett. Az első napi szoros eredmény a második napon is megmaradt. A mintegy 600 pontos versenyen alig 20-30 pontnyi különbség alakult ki a versenyzők között. Gratulálunk versenyzőnk elért eredményéhez! A rendezvényt Bajdik Péter, a vadászkamara főtitkára zárta be, aki elismerően nyilatkozott mind a résztvevőkről, mind a szervezőkről, mind pedig a versenyt lebonyolító kollégákról, fővadászokról, segítő személyzetről. Legtöbbjük munkáját a helyszínen oklevéllel jutalmazták.
Takács András
tájegységi fővadász (508)