Céljuk olyan magyar vizslák tenyésztése, akik egészségügyileg, küllemben és munkatulajdonságokban is a legmagasabb szintet képviselik, s leendő gazdájuknak hű társai lehetnek úgy a vadászatokon, mint a mindennapi életben.

Milyen eredményt értetek el az idei Országos CACT Vizsla Főversenyen?

Hári Csaba: Két kutyánkkal képviseltük Veszprém megyét az idei Főversenyen. A Dunántúli regionális döntőben Ivett vezetésével Cinka az előkelő negyedik helyezést érte el I/d díjas minősítéssel, Alfréd az én vezetésemmel első helyen végzett I/a díjjal, CACT minősítéssel. Ezt követően az országos döntőben Cinka sajnos az utolsó előtti feladatot nem tudta teljesíteni, így minősítés nélkül végzett. Alfréd a dobogó második fokát érte el I/b díjjal, R. CACT minősítéssel.

Mit jelentenek számotokra ezek az elismerések?

H.CS.: Az idei versenysorozat után nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Főverseny újra régi rangjára emelkedett. Ezek után egyértelmű, hogy itt eredményt elérni bármelyik vezető és kutyája számára óriási örömöt és elismerést jelent. Külön boldogság nekünk, hogy kennelünk két kutyája is bejutott az országos döntőbe, ezt már eredménytől függetlenül, önmagában sikerként éltük meg.

Futó Ivett: Én eddig főként csak segítettem a kutyák körüli mindennapi tevékenységekben, a képzésben, tervezgetésben, bemutattam a kutyákat a kiállításokon. Aztán gondoltunk egy merészet, és beneveztük Cinkát a megyei válogatóra. Óriási öröm volt a dunántúli válogató eredménye, az volt a cél, hogy első díjban végigmenjünk, ami sikerült is, és egész jó helyezést értünk el. Nehéz volt mentálisan folyamatosan helyt állni, minden feladatnál maximálisan összpontosítani. Nőként nem könnyű odaállni egy versenyen a férfiversenyzők közé tapasztalatlan kutyával, de büszkén képviseltük megyénket a vadászkutyások között. A soponyai döntőben az izgalom és rutintalanság rányomta bélyegét minden feladatnál a munkánkra, de nagyon izgalmas és új élmény volt részt venni ezen a háromnapos versenyen.

Hogyan zajlott a versenysorozat?

H.CS.: A tradícióknak megfelelően három körben zajlott. Az első körben mindenki megmérettette magát a saját megyei válogatóján, majd innen tovább jutva a két regionális versenyre, az alföldre és Dunántúlra mentünk, ahonnan az első 8-8 kutya jutott az országos döntőbe. A versenysorozat legnagyobb nehézségét talán pont az adja, hogy a kutyáknak 3 alkalommal is lehetőleg tökéletes versenyt kell teljesíteniük a siker eléréséhez. A másik fontos változás idéntől, hogy a versenyt a mindenes vizsla versenyek szabályzata alapján írták ki, így a kutyákkal és vezetőikkel szemben a lehető legmagasabb elvárást támasztották.

Hogyan készültök a versenyekre?

H.Cs.:  A versenyekre való készülés egy bizonyos szinten már tulajdonképpen egész éves folytonos munka. Onnantól, hogy egy fiatal kutyát elkezdünk képezni, tanítani, felkészítjük a későbbi megmérettetésekre is. Ezeket először a vizsgák jelentik, majd később a vadászatok és versenyek. A téli vadászati szezon után rövid pihenés következik, majd indul a versenyszezonra való tréningezés. Az általános gyakorlások után a versenyekhez közeledve mindig az adott megmérettetés típusának megfelelően gyakorlunk a kutyával, odafigyelve a terhelés és pihentetés megfelelő arányára, illetve a helyes táplálásra.  Én a szakmám mellett és közben is rengeteg időt tudok a kutyákra fordítani, gyakorlatilag ez teszi ki a mindennapjaimat.

F. I.: A Főverseny volt a második megmérettetés, amin vezetőként részt vettem, így nincs komoly tapasztalatom. Sajnos én nem tudok annyit gyakorolni, mint szeretnék. Vállalkozó dietetikusként dolgozom, munkám jelentős részét irodában töltöm, főként csak hétvégén tudok részt venni a tréningeken. Majdnem minden vizsgán, versenyen ott voltam eddig, amin Csabi nevezett, és próbáltam figyelni, tanulni, összerakni fejben, hogy én hogyan csinálnám, megjegyezni az egyes szituációkban a helyes magatartást, mozdulatokat. Az elméletet azonban csak gyakorlással lehet átvinni a való életbe, ami idő hiányában nehézkesen megy. Cinka az alapképzést Csabitól kapta, a feladatok begyakorlásában viszont már közösen tréningeztük.

Mióta foglalkoztok vizslákkal, hogyan jött mindez az életetekbe?

H.Cs.: Hat éve, az első kutyánkat akkor vásároltuk. A vadászat jött először az életünkbe, és nem meglepő módon ez hozta magával a vizslázást is. Aztán fordult a helyzet: a mindennapjainkat mára teljesen a kutyák teszik ki. Kennelünket 2015-ben alapítottuk.

Milyen versenyeket nyertetek már?

H.Cs.: Versenyeken eddig jobbára Alfréddal indultunk, Cinkának ez az első szezonja. Alfréd sok nagyszerű eredményt ért már el életében, nehéz lenne ezek közül valamelyiket kiemelni. Ha mégis meg kell tenni, akkor a 2016-os Főversenyt említem, ahol a mostanival megegyező eredményeket ért el, illetve a szintén nívós Speciális Magyar Vizsla versenyt, ahol a Legjobb Rövidszőrű Magyar Vizsla lett. Ezek mellett a legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a dunántúli versenyen nyert CACT címével Hungária Munka Champion lett, így a legmagasabb szinten teljesíteni tudó vizslák nagyon szűk táborához csatlakozott. A mi tudomásunk szerint Alfréddal együtt 7 jelenleg élő magyar vizsla büszkélkedhet ezzel a címmel.

Mi a jó kutyakiképzés titka?

H. Cs.: A jó kutyakiképzés és a jó kutyakiképző titkát megfejteni nagyon összetett dolog! Szerintem rengeteg összetevője van, ami mind egyformán nyom a latba, és egyik a másik nélkül nem elég a sikerhez. Magas szinten kutyával foglalkozó személyeket figyelve úgy gondolom, hogy kell hozzá egy „veleszületett érzék”, ami sajnos nem tanulható. A kutyát érezni kell ahhoz, hogy meg tudjuk érteni, és harmonikusan együtt tudjunk dolgozni vele. Ezen kívül a kutyakiképzésben minden tanulható. Alapvető fontosságú, hogy mielőtt komolyabb munkába kezdünk egy kutyával, az elméleti tudásunkat minél magasabb szintre emeljük. Ahhoz, hogy egy bizonyos szituációt, esetleg konfliktushelyzetet az adott pillanatban kezelni tudjunk, pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy éppen mi és miért történik. Emellett persze a rutin és a tapasztalat is legalább ilyen fontos, de azt bizony csak hosszú évek munkája során lehet begyűjteni. Egy adott szint után pedig el kell fogadni, hogy nincsenek csodák, csak a naponta elvégzett kő kemény munka! Összefoglalva a jó kiképző szerintem mindenkor alázatos, a kutyával és önmagával szemben is kritikus és következetes, folyamatosan törekszik tudása elmélyítésére.

F.I.: Még annyit tennék hozzá, hogy rengeteg türelemre is szükség van. Az eredmények nem jönnek egyik napról a másikra.

Azt mondják, „eb a vadász kutya nélkül”. Szerintetek mit veszít az, aki kutya nélkül vadászik?

H.Cs.: Elcsépelt mondás, de végtelenül igaz. Ki merem jelenteni, hogy kutya nélkül vadászni nem lehet! A vadászat bármely formáját nézzük, kutyáink elengedhetetlen társaink. Egy nagyvad sebzésénél például mivel lehetne helyettesíteni a jó vérebet? A modern technika elképesztő mértékben fejlődik, de én egyelőre nem tudok semmilyen kütyüt elképzelni, ami a sebzetten, vérnyom nélkül akár kilométereket menekülő vadat kézre tudná keríteni. De gondoljunk a téli apróvad vadászatokra, ami teljesen elképzelhetetlen és eredménytelen jól képzett vizsláink nélkül! Sajnos többször megrökönyödve hallom, hogy egyes vadászok vizsla nélkül „vadásznak” vízi vadra, ami azt jelenti, hogy a vízre eső, esetleg sebzett vaddal mit sem törődve, azt sorsára hagyják. Felfoghatatlan számomra a lelkiismeret ilyen mértékű hiánya, minderre a megoldás mindössze egy vízi munkára jól idomított vizsla lenne. Hosszasan sorolhatnánk még a példákat, de annak, aki igaz vadászként gondolkodik, ennyi is bőven elég a kutyás vadászat fontosságának megértéséhez. És hogy mit is veszít, aki kutya nélkül vadászik? Temérdek élményt, vadat és a vadászat igazi ízét!

F.I.: Apróvad vadászaton azt szeretem a legjobban, amikor a kutyák keresnek, áttúrják a fasorokat, vadat állnak, lövés után apportíroznak, mindezt óriási lelkesedéssel, mintha fáradhatatlanok lennének. Nagyon szeretem nézni őket, a vadászat lelkét ilyenkor ők adják. Aki nem dolgozott még a kutyájával, szerintem minél előbb próbálja ki!

Mi a tervetek a kutyákkal a jövőben?

H.Cs.: A jövőre nézve temérdek célt tűztünk ki a fajtával kapcsolatban, amiket folyamatosan szeretnénk megvalósítani. A legfontosabb ezekből az, hogy olyan mindenes magyar vizslákat tenyésszünk, akik egészségügyileg, küllemben és munkatulajdonságokban is a legmagasabb szintet képviselik, és leendő gazdájuknak hű társai lehetnek úgy a vadászatokon, mint a mindennapi életben. Ezek mellett persze folyamatosan szeretnénk eredményesen szerepelni az elkövetkező versenyeken, vizsgákon és persze vadászatokon.

F.I.: Szeretnénk, ha a kutyáink egészségesen öregednének meg velünk, szeretnénk látni kölykeiket felnőni nagyon jó gazdáknál, segíteni sikeres vadászkutyákat nevelni belőlük… A magyar vizsla egy csodálatos fajta, aminek értékeit szeretnénk megőrizni a jövő vadászainak, és megmutatni azoknak, akik mindezt még nem tapasztalták.

Mizsei Bernadett