Még azok is hajlamosak a vadászattal szemben ellenérzést táplálni, akik szeretik a vaddisznópörköltet, a tűzdelt őzgerincet. Ennek okáról is kérdezzük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökét a szerdán megjelenő Heti Válaszban.

Magyarországon az egy főre jutó vadhúsfogyasztás évi két dekagramm, míg az Európai Unióban meghaladja az egy kilót. Koppenhágában felszolgálnak grönlandi pézsmatulokból készült ételt, a stockholmi piacon is árulnak rénszarvasragut vagy jávorszarvas-roládot, de XIX. századi magyar szakácskönyveinkben is bőven találunk vadfogásokat. Mi az oka, hogy miközben Európa egyik leggazdagabb és legjobb minőségű vadállományával büszkélkedhetünk, alig kerül vadhús a magyar háztartások asztalára?

A vadászat negatív magyarországi megítélését, elitista voltát firtató kérdésünkre Semjén Zsolt így válaszol: „Kétségtelen, hogy van egy ilyen vélelem a társadalomban a Kádár-kor tapasztalatai alapján, illetve korábban is az arisztokráciához kötődött a vadászat, de Magyarországon 60 ezer vadász van és nagy részük nem ismert ember, ez tehát nem státuszfüggő.” Az előítéleteket oldására hozták lére a hatvani Vadászati Múzeumot is.

A szalonka-történet – amikor tavaszi vadászhatóságukért lobbizott – Semjén szerint iskolapélda a laikus közvélemény manipulálására. „Úgy néz ki egyébként – mondja – , hogy a természetvédőkkel együtt fordulunk ez ügyben Brüsszelhez, mert nekünk évszázados hagyományaink alapján nem a nagyterítékű őszi vadászat kell, hanem a nehezebb, »vadásziasabb«, kisterítékű tavaszi, ahol egyébként csak hím madarak esnek, melyek nem vesznek részt az ivadékgondozásban, így ez nem érinti a szalonkaállományt. Ha a szalonkák választhatnának, a magyar vadászokkal szavaznának a brüsszeli bürokratákkal szemben!”

A teljes összeállítás a Heti Válasz április 30-án utcára került számában olvasható.

Forrás