Ajándékba a természet ajándéka
Az Országos Mentőszolgálat Alapítványt az összes magyarországi mentőállomásért és társaikért tenni akaró mentődolgozók hozták létre 2004-ben. A közhasznú alapítvány azért a közel nyolcezer emberért tevékenykedik, akik az év 365 napján állnak szolgálatban, hogy minden nap újjászülethessen valaki. Az alapítványon keresztül lehetőség nyílt adományok fogadására a mentőállomásokon.
Fentiek ismeretében az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete idén úgy döntött, hogy az Országos Mentőszolgálat - Közép Dunántúli Régió - Fejér megyei mentőszervezetének Bajtársai részére, a FIWI-HÜT Kft. „Vadkonyhával” együttműködve juttatott el a megye 12 mentőállomására és 1 irányítócsoportjába kész vadételeket. Előzményként kell elmondani, hogy a Fejér megyei Területi Szervezet 2013 óta támogatja a Szent György Kórház Gyermekosztályát, a Koronavírus világjárvány első hullámában a Covid-os Betegellátási Osztályt is.
A kezdeményezéshez csatlakozott az Országos Magyar Vadászkamara Veszprém megyei Területi Szervezete is 11 megyei mentőállomás támogatásával, akik ezen jellegű támogatáson felül egy csodálatos, 3 méteres lucfenyőt is adományoztak a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórháznak.
A Székesfehérvári Mentőállomásra 2021. december 18-án, szombaton délelőtt érkezett meg a „Vadkonyha” szállítmánya, amelyet a Fejér megyei Területi Szervezet titkára, Pechtol Lajos személyesen adott át a mentőállomás irányítási csoportvezetőjének, Budai Imrének és szolgálatban lévő kollégáihoz, hogy ezt követően a készételek bajtársaikhoz kerülhessenek.
Természetesen, ezzel egyidőben, Fejér megye és Veszprém megye valamennyi mentőállomásán átvették az élelmiszertámogatást, amelynek – közel 1000 adag tárkonyos szarvasragu leves, erdei gombás szarvas ragu zsemlegombóccal, vaddisznópörkölt petrezselymes burgonyával - kiszállításáról is az Országos Magyar Vadászkamara Fejér és Veszprém Megyei Területi Szervezetei gondoskodtak.
Reméljük, hogy sikerül boldogabbá tenni 315 Fejér megyei és 285 Veszprém megyei mentődolgozó adventi készülődését és hozzájárulni szolgálatellátásuk könnyebbé tételéhez. Azt kívánjuk, hogy munkájukhoz legyen napról napra megújuló, testi és lelki erejük!
Támogatók:
Köszönet a fotókért Pechtol Szabolcsnak, Szente Tündének és Právetzné Róth Hajnalkának!