Már az elmúlt években is számos aggasztó esemény alapozta meg ennek az írásnak az apropóját, azonban mikor az anyag összeállításának gondolata megfogalmazódott bennünk még nem is gondoltuk, hogy így kora tavasszal ennyire aktuális lehet egy összefoglaló az élőhelyekkel kapcsolatos problémákról, kihívásokról. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javaslatára a belügyminiszter 2022. március 21-én kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, ami nem csak a mezőgazdaságot érinti, hanem intő jel minden a környezettel szoros kapcsolatban álló szektor, így a vadgazdálkodás számára is.

Az élőhely a környezetnek azon része, mely életteret biztosít az ott élő fajok számára. Élő és élettelen elemek alkotják, vannak állandó és folyamatosan változó aspektusai. Vadgazdálkodási szempontból az élőhely biztosítja mindazt, amire a vadászterületen található vadállománynak szüksége van ahhoz, hogy egy egészséges, jó kondícióban lévő populáció egyedeitől várhassuk a vadgazdálkodási tervben szereplő számok sikeres teljesülését. Az élőhely ideális körülmények között a vad jólétét, biztonságát, nyugalmát szolgálja. Az emberi értékek között alkotmányos szinten szabályozott a biztonsághoz, a nyugalomhoz és a pihenéshez való jog, hiszen az ember is akkor érzi magát komfortosan, ha rendelkezésére állnak a szükséges javak. Az alapvető értékek, elvárások nem különböznek az állatvilág és a társadalom szintjén.

Az élőhellyel szemben támasztott elvárások állandó teljesülése lenne az eredményes vadgazdálkodás kulcsa, azonban szinte minden élőhely esetén limitáló tényezők és azok interakciói gátolják az idealizált célok megvalósulását. A vadászatra jogosultak adottságai és lehetőségei nagyon különbözőek a tekintetben, hogy milyen élőhelyen gazdálkodhatnak. A kedvezőbb természeti adottságú jogosultaknak nagyobb ráhatásuk van az élőhely-szerkezet kialakítására, míg másoknak az alkalmazkodás és a hiányzó javak mesterséges pótlása adja az egyetlen megoldási lehetőséget a felmerülő problémákra.

A vadászterületeken található élőhelyek elsődleges funkciója jellemzően nem a vadállomány számára megfelelő életfeltételek biztosítása, abban viszont jelentős különbségek mutatkoznak, hogy kívánatos-e az adott élőhelyen a vad jelenléte, illetve milyen mértékben tolerálja az élőhely a vadállomány ottlétét. Nyilvánvaló, hogy a vadaskert elsődleges célja, hogy a vad szükségleteit minden szempontból kielégítse, viszont ezt a speciális élőhelyet leszámítva a vadászterületek elsődlegesen erdészeti vagy mezőgazdasági célokat szolgálnak.

Meg kell említeni a művelés alól kivont, urbán ökoszisztémákat is, mivel az elmúlt időszakban egyre inkább jellemző a vad megtelepedése az ember közvetlen környezetében. A vad emberi települések közelében való megjelenésének okai szintén abban keresendők, hogy mit tud nyújtani egy adott élőhely a vad számára. A települések közelében általában biztosított a táplálék, a víz és jellemzően ezeken a területeken vagy egyáltalán nem, vagy alig folyik vadászati tevékenység.

Magyarország természeti adottságainak köszönhetően a legtöbb vadászatra jogosult területén található élőhelyeken mező vagy erdőgazdálkodás folyik. Az, hogy ezen élőhelyek kedvezőek-e a vadállomány számára nagymértékben függ attól, hogy a vadászatra jogosultnak milyen a kapcsolata a földhasználókkal. Ez a viszony önmagában meghatározhatja, hogy az élőhely képes-e, illetve milyen mértékben képes biztosítani a vad táplálékát, biztonságát és kényelmét. Ezen funkcióknak való megfelelés egy éven belül és évek között is dinamikusan változó folyamat, melyet a termelési szerkezeten túl környezeti tényezők befolyásolnak.

A csapadékos napok számának változása Magyarországon 1901-2020 között (forrás: OMSZ)

Az erdőgazdaság és a vadgazdálkodás érdekei általában kevesebb konfliktust eredményeznek, a mezőgazdaság esetében azonban már korántsem ilyen kedvező a helyzet. Tekintsünk el attól, hogy az egyes mezőgazdasági kultúrák arányát, a táblák méretét vagy a vetésszerkezet jelentőségét hosszasan taglaljuk, ismert, hogy a heterogén vetésszerkezet hatása kedvező a biológiai sokféleségre, így a vadállomány is jobban megtalálja az életfeltételeit, míg az intenzív, nagy egybefüggő kultúrák a biodiverzitás csökkenésének irányába hatnak.

Vegetációs időszakban a nagyvad fajok a mezőgazdasági területeken megtalálják az életfeltételeiket, rendelkezésre áll a táplálék, a búvóhely. Azonban a vad jelenléte ezeken a területeken az élőhely elsődleges funkciójának tekintetében nem kívánatos, ezért a gazdálkodó és a vadászatra jogosult igyekszik mindent elkövetni, hogy mérsékelje a vadkárt. Magyarán szólva a modern technika vívmányaival élve „ütik-verik” a vadat, ahol érik. Szól a fegyver napnyugtától napkeltéig, így a vad nyugalom iránti igénye erősen sérül, egyetlen lehetőségeként marad az alkalmazkodás. A vaddisznó tesz róla, hogy szép hosszú éjszakája legyen annak, aki őrzi a mezőgazdasági kulturát, vagy egyszerűen beveszi magát a táblák közepébe és ki sem mozdul onnét, amíg nagyon nem muszáj. A szarvasokat ilyenkor azért jó eséllyel csodálhatjuk, reményteljesen előrevetítve a szeptemberi naplementék hangulatát, nem gondolván arra, hogy mennyivel más lesz majd a helyzet, mire eljön a vadászidény. Személy szerint nem vagyok híve annak, hogy egész éjjel lőjük, amit lehet, véleményem szerint a vadászat hagyományos formája segíthet megtartani az egyensúlyt a területhasználó és a vadászatra jogosult között, feltéve, ha az élőhely kialakítása erre lehetőséget ad.

Ehhez kell az együttműködés a gazdálkodók és a vadászatra jogosultak között, oly módon, hogy az előbbiek például nem vetik be még az erdő első fasorának a közét is kukoricával vagy napraforgóval. Egyre nagyobb probléma azonban, hogy a vadkár megelőzésre a megoldást sokan „a kerítsünk be mindent” stratégiában látják, de ezzel gyakorlatilag csak a fennmaradó élőhelyekre nehezedő nyomást fokozzák. Nagyvad fajaink jó alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, így élőhelyük adottságaiban jelentkező anomáliákat széles határok között képesek tolerálni.

Az alapvető szükségleteik kielégítéséhez azonban szükséges a táplálék és a víz, ezek közül is a víz rendelkezésre állása felülírja a táplálékforrás meglétét. A globális klímaváltozás az elmúlt években egyre komolyabb mértékben hozzájárul a vadállomány viselkedésének megváltozásához, az élőhely megválasztásához. Az emberek a nagy melegben bekapcsolják lakásaikban a klímát és behűtött italokkal frissítik magukat, a vadnak egy lehetősége marad, keresi a takarást, a víz közelségét. A víz jelenléte, vagy hiánya olyan tényező, mely alapjaiban határozhatja meg a vadgazdálkodás eredményességét. Az elmúlt évtizedek adatai alapján az látszik, hogy hazánk klímája egyre szélsőségesebbé válik mind a hőmérséklet mind a csapadékellátottság tekintetében. A környezeti adottságok kiszámíthatatlansága elsősorban a kevésbé jó adottságú, természetes felszíni vizekkel kevésbé ellátott területeken jelent kockázatot a vadgazdálkodásra nézve is. Az elmúlt években olyan területek kerültek szárazra, melyekre korábban nem volt példa, a kisebb természetes források, a tocsogók kiszáradtak. 2021 nyár végére a magas hőmérsékletek és a folyamatos csapadékhiány azt eredményezte, hogy sok vadászterületen egyszerűen nem maradt zöld növény, gyakorlatilag még vegetációs víz sem volt elérhető, ezért a vad azokra a területekre koncentrálódott, ahol megtalálta a minimális életfeltételeit. A vadászatra jogosultak szemével mi történt? A nyár folyamán bizakodva szemlélték a szarvas-állományt és tudomásul vették, hogy kárt okoz a kukoricában, napraforgóban, de várták a szeptember 1-ét, hogy a várható vadkárt az elejtésekből származó bevételekkel kompenzálják. A vad azonban nem ismeri a vadászterületek határait, nem nézi a vadászatra jogosult érdekeit. Mire elkezdődött a szarvasbőgés, a vad teljesen eltűnt például a korábban tradicionálisnak számító bőgőhelyekről és azon szerencsés vadászterületeken koncentrálódott, ahol hozzáfért a vízhez.

Csak egy példát had említsek a víz fontosságáról.

Egyik hivatásos vadász ismerősöm a terület egyik legjobb, de igen óvatos bikáját bőgési időszakban déli 12 órakor lövette meg egy vendégével, miután egy ismert dagonya mellett várták a terület urát, aki elmondása szerint menetrend szerint érkezett megszokott helyére enyhíteni felhevült testét. A folyamatos vízellátás biztosítása kiemelkedő jelentőségű lesz a jövőben. Mire kell tehát felkészülni? Arra, hogy az év bármely szakában előfordulhat olyan helyzet, hogy a táplálékellátás mellett vízpótlásról is gondoskodni kell az élőhelyeken. Ezért a megelőzés jellegű, még inkább az állandó vízellátás biztosítása lehet a vad megtartásának a kulcsa. Hozzáteszem, ezeknek az itatóknak nem szabadna, hogy célja legyen a folyamatos vadászat, hogy meleg-váltásban ülje valaki éjjel-nappal, hátha véletlenül egy disznó is odakeveredik.

Nem mehetek el szó nélkül amellett a példa mellett, hogy évről évre egyre több felvétel jelenik meg arról, hogy nagy tavaink környékén a vaddisznó kondák esténként az utcákon közlekednek. Ez természetesen az üdülőkben megrökönyödést, félelmet kelt és központi téma ezekben a régiókban a vaddisznók túlszaporodása. A probléma lényege viszont nem más, mint az, hogy a vad élőhelyének részét képezik az üdülőhelyek, pontosabban a turistaparadicsomok, beékelődnek az élőhelyek magterületei és a vad vízhez jutási lehetősége közé. A nyári szárazságban a vadnak mesterséges vízpótlás hiányában sokszor az egyetlen vízforrása, ha lemegy a tópartra. Azt viszont senki nem teszi szóvá, hogy hol mekkora területek épülnek be, mekkora területeket kerítenek be, sokszor racionális okok nélkül, így a vadnak nem marad más lehetősége, az utcákon keresztül kell megközelítenie a vízpartot.

A téli időszakot leszámítva márciustól augusztus végéig általában jelen van zöld vegetáció minden élőhelyen, akár erdőgazdaságról, akár mezőgazdaságról beszélünk.

A mezőgazdasági gyakorlat szerint augusztus második felében egyik napról a másikra vegyszeres kezeléssel leszárad a napraforgó, a csapadék függvényében a kukorica beérik, utoljára lekaszálják a lucernát, az erdőben leszárad a lomb és az élőhelyek rövid idő alatt gyökeresen megváltoznak. Az őszi vetések kikeléséig a mezőgazdasági területeken előfordulhat, hogy két-három hónapon keresztül még vegetációs víz sem hozzáférhető.

Azokon a területeken, ahol nagyobb az erdősültség aránya, jó makktermés esetén az erdő bevonzza a vadat. Ahol a szántóföldi gazdálkodás dominál, a vegetációs ciklus önmagában nem jelentene a vad számára táplálékban szegény időszakot, azonban a rossz mezőgazdasági gyakorlat, nevesen az, hogy a betakarítás másnapján felszántják a tarlókat, ami kultúra-sivataggá változtatja az élőhelyek jelentős részét.

Mezőgazdászként személyes véleményem, amit a szakemberek már sok-sok éve hangoztatnak, bizonyítanak, hogy az őszi mélyszántásnak sokkal több a hátránya, mint az előnye. Ebbe beletartozik annak vadgazdálkodási aspektusa is. Különösen most, hogy százezer forintos kukoricát kell az etetőkre, szórókra hordani, fontos gazdasági szemponttá lépett elő ez a kérdés. A kukoricatarló remek táplálkozási lehetőség az apróvadnak, nagyvadnak és vízi vadnak, mindamellett vadászias módon ad lehetőséget az állományszabályozásra. Hozzáteszem, ez is csak akkor működik hatékonyan, ha nem elsődleges cél, hogy még az éjszaka közepén a tarlóra kilátogató kondára vagy ad abszurdum a szarvasra is lövöldözzön a „vadász”. A tarlóról a vad eltünteti az ottmaradt kukorica jelentős részét, a tavaszi vetéseken keletkező vadkár már minimális lesz. Megint csak aktuális példa, hogy az ország jelentős részén a téli szárazság miatt a porrá száradt szántásokból a szél sivatagot csinált, helyenként a termőréteg jelentős részét elhordva, esetleg befedve vele az őszi kalászos vetéseket.

A zöldítések alkalmazásának egyik fontos jelentősége, hogy az élőhely és a vízellátás szempontjából legkritikusabb időszakot hidalják át ezek a zöld szigetek.

Az élőhely tekintetében annak természeti adottságai mellett az egyik legfontosabb szerepe a vadállomány nyugalmának a biztosítása lenne. Különösen a vadászterületek felaprózódását és a kilövési kvóták újragondolását követően folyamatos stressz-hatások érik a vadállományt, magyarán szólva a vadászterületek döntő többségén nem gazdálkodnak a vaddal, inkább lövik amit, ahol, és amikor lehet.

Az élőhelyek zaklatottságához a vadászati nyomáson túl hozzájárul a turisták növekvő száma, a motorozás, hobbi terepjárózás térhódítása, a vadkempingezés, időszakosan az agancsgyűjtés.

A drasztikusan emelkedő terményárak, a vadászatra jogosultak és a földhasználók közötti konfliktusok fokozódását, a vadkár összegének növekedését vetítik előre. A vadállomány megfelelő takarmányozása egyre költségesebb feladat lesz, azonban sok esetben a felek együttműködésének javítása révén jelentős költségek lennének megtakaríthatók mindkét oldalon. Megint csak példaként szolgálhat a kukoricatarlók felesleges beszántása. A víz biztosítása költségvonzatát nézve kevésbé megterhelő, mint a folyamatos etetés, mégis általában kisebb hangsúlyt kap egyre növekvő jelentőségének ellenére.

A nem megfelelő élőhelyi viszonyok a vad erősődő migrációjához vezetnek, ami a vadgázolások számának növekedését is eredményezheti. Számos példa alapján tehát nem kétséges hogy a jövőben a vízellátás és a friss vízhez való hozzáférés lehet a vadgazdálkodás eredményességének lényeges faktora. Az aszály meghatározásának ugyan sokféle módja létezik, számos mérőszám alapján kalkulálható, hogy egy adott területen éppen meteorológiai vagy hidrológiai értelemben aszály van-e vagy sem. A vad és a vadgazdálkodó számára egy a fontos, az élőhely megfelelő-e a vad számára, avagy sem, van-e elegendő víz a területen, vagy sem.

A vadászatra jogosultaknak saját forrásból, vagy például az Országos Vadgazdálkodási Alap pályázatainak a kihasználásával a területük adottságainak és saját mozgásterük figyelembe vételével törekedni kell olyan autonóm, hosszú távon is fenntartható rendszerek kiépítésén, melyek szélsőséges körülmények között is képesek biztosítani a megfelelő életteret a vadállománynak az ökológiai rendszer minden elemére tekinttel.

Szerző: Dr. Varga Balázs

Fotók: Kuti Péter

(www.peterkuti.com)