Borsod-Abaúj-Zemplén megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Megyénket is elérte az afrikai sertéspestis!

2018. 10. 03. | Az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete |

Április végén Heves megyében, májusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mutatták ki a betegséget, azonban most, október 2-án, egy Tarcalnál elejtett vaddisznóban is kimutatták a sertéspestis vírusát.

Az eddigi esetektől való viszonylag nagy, 70 kilométeres távolság és a rendelkezésre álló járványügyi adatok alapján a korábbi esetekhez nem kapcsolható az új megjelenés. Az állategészségügyi szakemberek az országos főállatorvos utasítására haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását, az Országos Járványvédelmi Központ kijelölte a fertőzött, valamint azon belül a különösen ellenőrzött területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató a Nébih tematikus aloldalán található.

http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis

Az ASP az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. A vírus sertéshúsban és az abból készült nyers vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad. Éppen ezért a kirándulók részéről fontos, hogy a kijelölt szemétgyűjtőkön kívül még véletlenül se hagyjanak, dobjanak el élelmiszert vagy élelmiszer-maradékot a kirándulóhelyeken!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissített információk találhatók a Nébih honlapján.

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereOnline vadászvizsga tesztHunttrophy.com