Példaértékű összefogást említettem: a zalai, somogyi, veszprémi és más vidékről származó vadászatra jogosultak, vadászok, egyaránt megmozdultak a hívó szóra, hozták küldték a trófeákat – a cél egy volt: segítsék ezt a hagyományteremtő rendezvényt.

A trófeakiállítás attraktív színhelyen, hazánk egyik legszebb vadászati múzeumában került megrendezésre. A trófeamustra magán viseli a Festetics Kastély és Pálinkás Róbert igazgató úr gondosságát, a Vadászati Múzeum és igazgatójának, Tóth Csaba úrnak a szakma iránti alázatát és elhivatottságát.

De mi is a célja ennek a rendezvénynek? Az I. Festetics Trófeakiállítás célja kettős: egyszerre szól a széles közönségnek, hirdetve a vadászat szépségét, vadászati kultúránkat, elősegítve a vadászat társadalmi elismertségét, hirdetve a magyar vadgazdálkodás magas szakmai szintjét, de megszólítja a szakmát is: rendellenes trófeák, jó kilövések, hibás elejtések. Egy-egy trófeánál a szakemberek eszmét tudnak cserélni.

Feltehetjük a kérdést, miért is aggatnak a vadászok lefőzött koponyákat, csontokat, fogakat a falra, mi is a vadászat, miért kell a XXI. század emberének vadászni? A vadászat gazdálkodási eszköz: a vadgazdálkodás eszköze, ahol a vad állományának mennyiségét, minőségét és sűrűségét a vadászat segítségével lehet szabályozni.  A vadászat szakma, foglalkozás és tudomány is. Rangos hazai és külföldi egyetemeken oktatják a vadászat tudományát, annak elméleti, gyakorlati részeit. Átjárás és együttműködés van a kapcsolódó tevékenységek között: mezőgazdaság, természetvédelem, erdőgazdálkodás. Ezt az igaz vadász tízparancsolatának két pontja így fogalmazza meg:  A vadászat nemcsak szenvedély, sport és gazdálkodási ágazat, hanem szakma, sőt tudomány is, az igaz vadász élete éppen ezért folyamatos ismeretgyűjtés és tanulás. Minden állat és természetbarátot, a természet és környezetvédelem minden hivatásos és önkéntes munkatársát tekintsd szövetségesednek. Tiszteld – és ha lehet, segítsd is – a vadászterületeden gazdálkodók munkáját.

A vadászat egy hobbi is, ebben a körben számos vadász, ízig-vérig vadász van, akinek „csupán” hobbija a vadászat, de életének mégis egy meghatározó része: „Ismerd meg, és óvd a természetet, mely nemcsak életünk kerete, de a sokszínű földi élet, benne az emberi faj fennmaradásának előfeltétele.”

A vadászat kiváló közösségalkotó eszköz, ahol könnyen szövődnek barátságok – ha két ismeretlen, vadászruhás ember összenéz, mindketten tudják, hogy a vadászok nagy családjába tartoznak, a vadászat máris összeköti őket: „Szeresd és tiszteld az élet minden formáját – ismerd el és tedd életed vezérlő csillagává a vadon élő állatok méltóságának elvét.”

A vadászat ünnep. Megírta Széchenyi is, de ünnep minden vadász számára, ha önszántából vadászni mehet. Ünnep ez a nap is, a vadászat ünnepe, ahol a vadászat utáni érdeklődés összeköt vadászt és nem vadászt egyaránt: „A vad halála ünnep és gyász. Add meg az elejtett vadnak járó tiszteletet, ismerd meg és ápold a vadászat nemes kulturális hagyományait.”

A vadászat életforma, divat is: a vadász mindenkinél jobban szereti és tiszteli a természetet, óvja azt. A vadász az egyik legnagyobb természetvédő, aki óvja és szereti a vadat. Emellett a vad elejtése jelen van a vadászatban, de ezt meg kell érteni mindenkinek, még annak is aki a civilizáció hatására eltávolodott a természettől. A halál a természet szerves része: „A vadász nem válhat gyilkossá. A vadász a vadon élő, vadászható állatok „kertésze”, akinek a kezében a puska nem gyilkos fegyver, hanem szerszám, amellyel megakadályozza a túlszaporodást, eltávolítja az adott állományba nem illő egyedeket és amellyel birtokba veszi az „érett gyümölcsöket”

A vadászat világítás is: „ A biztonság mindennél előbbre való. Az önfegyelemnek korlátoznia kell a szenvedélyt. Nincs jogod másokat veszélyeztetni! Magánemberként is éld az igaz vadászok életét: légy mértéktartó és fegyelmezett. Ne adj okot arra, hogy a vadászellenes érzelmek felerősödjenek”

A vadászat személyiségfejlesztő, nevelő, példamutató hatási is fontos. Erről a vadászat alapelvei című mű mesél legjobban: A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyakorló megnyilvánulása volna.

A vadászat szervesen összefügg a magyarság eredetével, történelmével is: Nimród, Hunor, Magor, Csodaszarvas, Turulmadár mind összeforrnak a vadászattal, a magyarság eredetével.

A vadászat a hagyományápolás eszköze is: egy igaz vadász nemcsak a vadászat írott szabályait tartja be, de ápolja a hagyományokat, betartja a vadászat íratlan szabályait is – bizonyos fokig jó értelemben vett konzervatív módon él és vadászik.

A vadászat a példátlanul gazdag magyar népmővészetben is jelen van. Köztudott, hogy mintegy 300 ezer magyar népdal létezik. Pl. a regölésben szerepel a csodaszarvas mely a bőség, a termékenység jelképe. Az évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén egyetemes jelkép – az örök megújulás, újjászületés szimbóluma. A keresztény vonatkozásban  a szarvas a karácsonykor megszülető Krisztussal azonosul.

A vadászat jó eszköz a hon védelmére is: gondoljunk bele Maderspach Viktor munkásságába, olvassuk el műveit: „Oláhok vérnyomán a Fekete tengerig” vagy legrégibb idők óta minden haderdőben a zárt kötelékben harcoló mellett a vadászfeladatokra specializálódott egységek is nagy szerepet vállatak: Trenk báró pandúrjai, a 48-as szabadságharc vadászai is hősiesen harcoltak, de küzdöttek hegyi vadászok az I. világháborúban mindkét oldalon. A II. világháborúban az ejtőernyős magyar vadászok halált megvető bátorsággal küzdöttek, akiknek egyetlen íratlan parancs létezett: A hazáért mindhalálig!”

A vadászatnak gazdasági jelentősége is lehet, de az országimázs szempontjából is nagyon fontos. Ennek egyik legjobb magyar példája az 1971-es Vadászati Világkiállítás. Ezzel a rendezvénnyel lett vadászati nagyhatalommá Magyarország.

A vadászat művészetekre gyakorolt hatása is óriási. Az egyetemes és a magyar zene, irodalom, képzőművészet és a művészet egyéb ágaira örök érvényű hatást gyakorolt a vadászat. Olyan műveket adott az emberiségnek, olyan művészeti, erkölcsi normákat, cövekeket vert le, amelyhez nemcsak nekünk, vadászoknak, de a többi embernek is lehet igazodni.

Az ember régóta nem él közvetlen kapcsolatban a természetben. Az ember természeténél fogva visszavágyik a természetbe. Ezek közül azokban az embertársainkban, akiben az ősi vadászösztönök erősebben jelen vannak, általában vadászokká válnak.  A cél a közeli kapcsolat a természettel. Nem az öncélú gyilkolás, hanem a természet minél alaposabb megismerése, az abban való elmerülés. Ezt csak az érti meg, aki vadászott már egyedül, ügyelve a körülötte lévő zajokra, folyamatokra, jelenségekre. A vadászat jelentősége nemcsak az elejtésben van, az csak egy rövid mozzanat, egy múló pillanat. Az elejtés előtti felejthetetlen folyamat, ahol – igaz, technikai eszközök segítségével – de a vadat ki kell cselezni, be kell lopni, pozícióba kell kerülni és vadásziasan el kell ejteni.

Az elejtés utáni történések hasonlóan fontosak: a lőtt vadnak való tiszteletadás, amiért az életét a mi szórakozásunkért áldozta.

Ez a vadászati hagyományrendszerünk, az írott és íratlan szabályaink alapja.

A trófea egy győzelmi jelkép, a magyar vadászati kultúrában, amely a német vadászati kultúrkörbe tartozik, a trófeakultusz a jellemző, ahol a vadász számára a trófea értékét nem a pénzben kifejezhető értéke adja, hanem az az emlék és élmény, amely a zsákmányolás körülményeihez főződik.

Azért vadászunk tehát, mert szeretjük és óvjuk a természetet, mert az ősi ösztönöket a természetbe merülve űzzük, és mert vadászni jó!