Október 13-án soha nem volt még ilyen abszolút nyárias idő, enyhe légmozgással, solymászathoz és a hozzátartozó piknikhez egyszerűen csodálatos. Mindenki feleségestől érkezett, sokféle hazai finomsággal, a férfiak az innivalóról gondoskodtak. A helyiek, Tóth Jánosék és jómagam a párommal biztosítottuk az ülő alkalmatosságokat, asztalokat, napernyőt és gyümölcsöt, süteményt. Hogy nagy volt a rongyrázás? Igen! És ez így megy évek óta e kis baráti társaság között. Mielőtt a madarakra térnék, illik bemutatni a solymászokat.

A legtávolabbról, Sátoraljaújhelyről a Novák házaspár jött, egy fiatal vándorsólyom tojóval, Debrecenből Dr. Aradi János egyetemi tanár, feleségével és szintén egy tojó vándorral, Prágay István Budapestről, nem mellesleg a Magyar Solymász Egyesület elnöke ugyancsak tojó vándorral, Csenkey Gábor nejével, Évikével aki a gyönyörű magyar vizslájukat rendezi a remek hím vándoruk alá. Ők Püspökladányból érkeztek. Végül, de nem utolsó sorban a Gróf család asszonyostól, sólymostól, kutyástól.

Tizenegyre beszéltük meg a találkozót a „FELHŐ” kövesgyűri területrészén. Nekem Soponyáról, a kamarai vizsla főversenyről kellett "elszöknöm", hogy minden rendben történjen.

Első „fellépőként” Gróf Sanyi engedte fel négyéves madarát, hagyta repülni néhány percet, majd elővette a sólyom tollbábuját. Olyan fejedelmi vágásokat mutattak be, hogy a végén mindenki állva tapsolt! Kerek ötvenet vágatott a madárral a pörgetett szatunára, mely egy patkó alakú félkilós bábura fácánszárnyak rávarrásával készült.

Ezt követően a solymász kutyáknak illetve a vezetőiknek tartottam egy röpke tréninget kirakott fácánokra. Jó volt látni a kutyák fegyelmezettségét, sok, puska alatt vadászó kutyáknak becsületére válhatna. A repítések nagyon látványosan, többnyire nagy magasságokban zajlottak. Tóth Jani hím sólyma 280-méterre ment fel, és a kieresztett tanvadra égi nyílvesszőként suhant alá a pedzésig.

Egyetlen madár sem ment el, keresni sem kellett egyiket sem. Kiváló teljesítményt nyújtottak a vándorsólymok, mindenki nagy megelégedésére. Még sokáig ment az eszmecsere, egészen naplementéig. Évtizedes tapasztalatok cserélődtek, kedves emlékek, anekdoták hangzottak, még egy kis dúdolászásra is sor került, csak annyira, amennyi a természet alkonyába éppen belefért.

Köszönet a támogatásért a Veszprém Megyei Vadászkamarának!

Maróti Béla