Veszprém megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Sikeres főidény a Bakonyerdőnél

2019. 10. 07. | Az OMVK Veszprém megyei szervezete |

Eredményes volt az idei vadászati szezon, amihez a megfelelő időjárás és az állami erdőgazdaság szakszerű munkája is hozzájárult – mondta Takács Szabolcs az október 4-én megrendezett XIV. Sárosfői Trófeamustrán.

A Veszprém megyei Kormányhivatal beszámolója szerint a kormánymegbízott  hangsúlyozta: a kiváló eredmények és a kiegyensúlyozott vadászati szezon sem jöhetett volna létre az erdőgazdálkodások – kiemelten a Bakonyerdő Zrt. felelős működése és felkészült szakemberei – nélkül. A sikeres vadelejtéshez a hivatásos vadászok tapasztalata, tudása, helyismerete is szükséges – egészítette ki.

Takács Szabolcs köszönetet mondott Varga László vezérigazgatónak a vadászközösség erősítéséért, hagyományainak ápolásáért, valamint a Sárosfői Trófeaszemléhez hasonló rendezvények megszervezéséért. Hangsúlyozta: nemcsak az fontos, hogy a vadászok egymás között találkozzanak, eszmét cseréljenek, és megerősítsék a szövetségüket, hanem az is, hogy a vadászatot széles körben megismertessék. A vadászat nemcsak szenvedélyt és természet-közeliséget, hanem – már a reformkor óta –a tudatos, precíz vadgazdálkodás megvalósítását is jelenti, amelynek fontosságát mi bakonyiak, illetve Veszprém megye egyéb, természettel szorosan összefonódott területein élők, nagyonis jól ismerjük – tette hozzá Takács Szabolcs.

Takács Szabolcs kormánymegbízott (j) és a Bakony Vadászkürt Egylet
Fotó: kormanyhivatal.hu

A kormánymegbízott beszámolt arról, hogy a hivatalnál az idei gímszezonban eddig 551 trófeát mutattak be, amelyből 110 származott a Bakonyerdő Zrt. négy Veszprém megyei – Bakonyi, Sárosfői, Agártetői és Balatonfüredi – vadászterületéről. Takács Szabolcs elmondta: megyei szinten új rekord született, a Bakonyerdő Zrt. Pápai erdészeténél egy hazai vadászvendég egy 13,73 kg-os trófeasúlyú érett gímbikát ejtett el.

A vadászati hatóságidén– a tavalyi időarányos mennyiséggel közel megegyező – 551 darabot bírált, amelyek közül 23 darab a 10 kg-ot is meghaladta.

Ideális körülmények között, jó időjárási előzményekkel, és közepette zajlott az idei gím-vadászati szezon – hangsúlyozta Takács Szabolcs. Pozitívumként említette, hogy – a szankciórendszer újbóli bevezetésének és a trófeabírálati kritériumok módosításának köszönhetően – tovább csökkent a szakszerűtlenül elejetett trófeák száma.

A Bakonyerdő Zrt. a XIV. Sárosfői Trófeamustrát évente rendezi meg a Devecseri Erdészet Sárosfői Vadászházánál. A meghívottakat házigazdaként Varga László, az erdészet vezérigazgatója köszöntötte.

Forrás: Veszprém megyei Kormányhivatal

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereHerendi Porcelánmanufaktúra - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereOnline vadászvizsga tesztHunttrophy.com