Veszprém megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Megújult az ősi Ambrosz-kereszt

2017. 09. 15. | Az OMVK Veszprém megyei szervezete |

Megható esemény volt a kis bakonyi falu határában az Ambrosz-kereszt megáldása és az ünnepi Hubertusz-mise a Kopasz-hegy tetején - tudósít a veol.hu hírportál

Az 1921-ben állított kereszt tavaly megrongálódott, ezért idén tavasszal az önkormányzat, a Zirci Országzászló Alapítvány, a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesület tagjai és Balta Tibor helyi lakos összefogásával felújították. Felirata: „Nem ezeket kellett-e szenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? Uram, emlékezzél meg rólunk, különösen Székely József, Ambrosz János, Bittmann Ferencz, Fellembek Jakab, Ambrosz Pál szolgáidról.” A helyiek és az elszármazott rokonok, ismerősök a közösségi ház előtt gyülekeztek, ahonnan a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesület és a Cuhai Vén Róka Vadásztársaság tagjai terepjáróival szállították őket a településtől négy kilométernyire fekvő helyszínre. Veinperlné Kovács Andrea polgármester köszöntötte a vendégeket, megköszönve a támogatásokat. – Az összefogás nyomán a kereszt régi fényében óvja az utazókat. Sok szorgalmas munkás emelte meg a kalapját előtte, vetett keresztet elhaladva előtte az elmúlt évtizedek során. A keresztény értékrend mindannyiunk számára fontos, ezért is születhetett meg az értékmentő együttműködés. A kereszten felsorolt személyek településünk azon tagjai közé tartoztak, akik a közösségért tenni akartak és tettek is.

Schäffer Zoltán atya magasztos szertartás keretében celebrálta csodás természeti környezetben a Hubertusz-misét és megáldotta a keresztet Fotó: Nagy Lajos

Közbenjártak, hogy a Kopasz-hegy Csesznek közigazgatási területéről Porvához kerüljön, emellett sok fontos erdőgazdálkodási tevékenység is fűződik nevükhöz – mondta. A területen vadgazdálkodást folytató Cuhai Vén Róka Vadásztársaság és a német nemzetiségi önkormányzat is fontosnak ítélte, hogy a keresztény jelkép a helyére kerüljön, így részt vettek az ünnepség szervezésében. Schäffer Zoltán atya magasztos szertartás keretében celebrálta csodás természeti környezetben a Hubertusz-misét és megáldotta a keresztet. Ünnepi gondolataiban szólt a kereszt jelentőségéről, jelentéséről a keresztény közösségek életében. A borzavári énekkar az ünnephez kapcsolódó egyházi énekei messzire szálltak a Bakony magaslatán, a megszólaló vadászkürt dallamaival együtt. Az önkormányzat elismerő emlékplakettet adott át a felújításban aktív szerepet vállaló Zirci Országzászló Alapítványnak és a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesületnek, melyet Máj János elnök, Bittmann Károly titkár, illetve Kukoda György titkár és Csillag Gábor felügyelőbizottsági elnök vett át. Az áldást követően elhelyezték a hálát és elismerést tolmácsoló koszorúkat az elődök keresztjénél, majd az ünnepi esemény a közösségi ház udvarán folytatódott, ahol fellépett a Dudari Néptánc Kör. – Büszke és örömteli érzések fogalmazódnak meg bennem, amikor az összefogás és az igaz hit vezérli a közösséget a jó cél érdekében. Fontos, közösséget erősítő, formáló eseményt tudhatunk magunkénak településünk életében az ősi Ambrosz-kereszt helyreállításával és felújításával – értékelte az eseményt a polgármester.

forrás: veol.hu

 

Partnerek, kapcsolódó oldalak

Országos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereFöldművelésügyi Minisztérium - az Országos Magyar Vadászkamara partnereNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNissan - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereHazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereKos Fashion - az OMVK hivatalos partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Online vadászvizsga tesztHazai Vadász Magazin - Veszprém megyei videókHerendi Porcelánmanufaktúra - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereVerga Zrt. - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere