központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Szeptemberi Elnökségi ülés

2018. 09. 21. | Az OMVK központi szervezete |

Az Országos Magyar Vadászkamara elnöksége 2018. szeptember 17-én tartotta elnökségi ülését Hatvanban.

Az Elnökségi ülés első pontja az Országos Vadgazdálkodási Alap Működési Szabályzatának módósításáról szóló előterjesztés megvitatása és megtárgyalása volt. Az előterjesztést az Elnökség elfogadta, így a javasolt módosítások bekerültek a Szabályzatba. Ezt követően elbírálásra kerültek a 2018. évi Országos Vadgazdálkodási Alap pályázatának kiírásával kapcsolatos előterejsztések. Ennek következtében az Elnökség elfogadta az Országos Vadgazdálkodási Alap 2018. évre vonatkozó pályázati felhívását.

A továbbiakban a Kamara döntéshozó testülete határozott a Kamara szakbizottságainak - a korábban megválasztott szakbizottsági elnökök által felterjesztett - tagi összetételéről, az Elnökség bizalmat szavazott a szakbizottsági elnökök által felterjesztett bizottsági tagoknak, névsornak. A testület ezen túlmenően a bizottsági és szakbizottsági elnökök által előkészített, az Országos Bizottságok és Országos Szakbizottságok 2018-ra vonatkozó munkatervéről és költségvetéséről is döntést hozott.

Az Elnökségi Ülés vadászatra jogosultakat érintő döntéseiről és az Országos Vadgazdálkodási Alap pályázati felhívásáról itt olvashat bővebben.

Az Elnökségi Ülés határozatai itt olvashatók.

 

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hunttrophy.comOnline vadászvizsga tesztHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere