központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Országos Vizsla Főverseny eredményei 2020.

2020. 10. 19. | Az OMVK központi szervezete |

Magasparti Rutinos Zsolna és vezetője, a Baranya megyei vizslás életet is képviselő Sandó István nyerték az idei évi Országos Vizsla Főversenyt. A döntő megmérettetésre Soponyán került sor 2020. október 17-18-án.

Egy évvel a 2021. évi Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezése előtt kiemelt figyelem övezte az Országos Magyar Vadászkamara (Vadászkamara) és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOESZ) együttműködése alapján megrendezett mindenes vizslaversenyt. A 2016-ban még vízi-mezei versenyként újraindított Főverseny ma már ismét a ’71-es elvek mentén zajlott és amennyiben a koronavírus járványügyi helyzet megengedi, akkor egy év múlva a világkiállítás vadászkutyás rendezvényei között előkelő helyen és nemzetközi környezetben kerül lebonyolításra.

A kétnapos hétvégi verseny már pénteken kezdetét vette azzal, hogy Nyúl András vezetőbíró részletesen megvitatta a felkérést elfogadó bíró kollégákkal a versenyszabályzat kényes elemeit, és közösen lefektették az egységes bírálati szempontokat. Időközben a két regionális elődöntőből továbbjutott versenyzők – összesen 11 megyéből 15 kutya és vezetője – regisztrációja is megtörtént, akiket Dr. Sándor Gyula, a Vadászkamara Kinológiai Szakbizottságának elnöke köszöntött.

Kifejezte köszönetét minden versenyzőnek, a rendezőknek és valamennyi közreműködőnek azért, hogy ebben a pandémiás helyzetben is megrendezésre kerülhetett a rendezvény. Kifejezett kérésként fogalmazta meg, hogy zárt térben fordítsanak kiemelt figyelmet a higiéniás szabályok betartására, melyhez a verseny résztvevőinek a Vadászkamara, a Főverseny emblémájával ellátott maszkot is rendelkezésre bocsátott. Kiemelte azt is, hogy a Főverseny a vizslás vadászok rendezvénye és az idei évtől – tekintettel arra, hogy a versenyszabályzat lehetőséget ad rá – a rendezvény vadászias jellege is erősödik azzal, hogy a versenyzők az egyes munkállomásoknál saját sörétes vadászfegyvereiket használva teljesítik az adott feladatrészt.

A Főverseny hivatalos megnyitó ünnepsége október 17-én 9 órakor vette kezdetét a Baranya Vadászkürt Együttes üdvözlő szignáljával, majd Tapasztó Sándor a házigazda VADEX Mezőföldi Zrt. osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket és szólította a mikrofonhoz a rendezvényt köszöntőket.

A hivatalos méltatások sorát Dr. Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa kezdte, aki elismerően nyilatkozott a Főverseny újkori életre hívásáról, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy az idei évben megalakult Magyar Vizslák Világszövetségének nemzetközi rendezvénye, a járványügyi helyzet miatt nem tudott megjelenni a Főverseny kísérőprogramjaként.

Dr. Sándor Gyula méltatta a rendezvény létrejöttében közreműködő szervezetek, személyek munkáját amiért a Főverseny évről-évre színvonalasabb és rangosabb eseménnyé válik, kiemelte, hogy az elmúlt öt év munkájaként a Főverseny méltó helyet vívott ki magának a jövő évi világkiállítás vadászkutyás rendezvénynaptárában. Korózs András, a MEOESZ elnöke örömét fejezte ki, hogy a szövetség partnere lehet a vizslás vadászok jeles ünnepének, a versenyzőknek eredményes versenyzést, a bíróknak korrekt bírálatot kívánt.

A megnyitóbeszédek sorát Varga Gábor országgyűlési képviselő zárta, üdvözlő szavaiban előrevetítette a házigazda VADEX Mezőföldi Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Központjának jövőbeni szerepét a vadászkutyázásban.

A megnyitó ünnepséget megtisztelte jelenlétéve Szentpéteri Sándor, az agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára, Majoros Gábor a VADEX Mezőföldi Zrt. vezérigazgatója, Gulyás Andrea, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója, továbbá Dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Bajdik Péter a Vadászkamara főtitkára és Pechtol Lajos a Vadászkamara Fejér megyei Területi Szervezetének titkára is.

A megnyitót követően a Főverseny vezetőbírója, Nyúl András bemutatta az indulási jogot elnyert kutyákat és vezetőjüket, a bírói köröket, majd a versenyzők az előző napon kisorsolt rajtszámuk alapján kezdték meg az adott bírói köröknél a kétnapos, erdei, mezei és vízi feladatokból álló komplex versenyt.

Mialatt a versenyzők a munkaterületen a feladatokat teljesítették a megjelent vendégek a vadászház mellett megtekinthették a VADEX Mezőföldi Zrt. vadászterületén szeptember hónapban elejtett gímbikák trófeáit, illetve a verseny egyes állomásain csodálhatták a vizslák munkáját

Az első versenynap végeztével hagyományosan ünnepi vacsorára látta vendégül a Vadászkamara a versenyzőket, bírókat és segítőket, melynek kapcsán a legnagyobb elismerés illeti a Fácános Hotel vezetőjét és munkatársait, akik évről-évre elkápráztatják a vendégeket gasztronómiai kínálatukkal. Az este szokásos módon vidám, baráti hangulatú beszélgetésekkel nyúlt át a kora hajnali órákba.

A második versenynap a kollektív versenyfeladatokkal (dúvad elhozás akadályból és standhajtás) vette kezdetét, majd minden versenyző egyénileg a még nem teljesített állomásokra vonult.

Fotó: Szigeti Edit - Nimród Vadászújság
Fotó: Szigeti Edit - Nimród Vadászújság

Délre a kutyák és vezetőik befejezték a versenyt, a munka a versenyirodában zajlott a bírálati lapok feldolgozásával és az eredmények összesítésével, a díjátadó ünnepség ezt követően kora délután vette kezdetét. A versenyt Nyúl András vezetőbíró értékelte, majd Sándor Gyula zárszavában köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik azon fáradoznak, hogy a Főverseny újra a vizslás vadászok legrangosabb megmérettetése legyen. A díjakat Gulyás Andrea igazgató, Majoros Gábor vezérigazgató és Sándor Gyula kinológiai szakbizottsági elnök adták át.

A verseny rangjához méltó módon minden évben értékes vadászati felajánlások és különdíjak is érkeznek. Az Agrárminisztérium Erdőkért Felelős Államtitkársága és az erdőgazdasági cégcsoport támogatásaként az első helyezett gímbika vadászati lehetőséget nyert a Vérteserdő Zrt. vadászterületén, a második helyezett jutalma dámbika vadászat a Pilisi Parkerdő Zrt. jóvoltából, a harmadik díjazott versenyző a házigazda VADEX Mezőföldi Zrt. vaddisznó kan vadászati lehetőségét nyerte.

Különdíjakat, 30.000 Ft. vásárlási utalványokat ajánlott fel a Vadászkamara Fejér megyei Területi Szervezete, valamint minden versenyző eb részére a Magyar Vadgazdálkodók Egyesülete a helyi termékpalettáról vadhúsos kutyaeledelt ajándékozott.

Külön köszönet illeti az Egy a Természettel projektirodát a 2020. évi Országos Vizsla Főverseny kiemelt támogatásáért.

A végső eredmény az alábbiak szerint alakult, gratulálunk a versenyzőknek, egyúttal köszönetünket fejezzük ki mindazon szervezeteknek, cégeknek, személyeknek, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

 

 

Országos Magyar Vadászkamara

 

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hunttrophy.comOnline vadászvizsga tesztHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere