központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Októberi titkári értekezlet Hatvanban

2020. 10. 07. | Az OMVK központi szervezete |

Az Országos Magyar Vadászkamara Központjában, a hatvani Grassalkovich-kastélyban, 2020. október 6-án került megtartásra titkári értekezlet

Az értekezlet nyitányaként ünnepélyes keretek között a Központi Szervezet és a megyei Területi Szervezetek titkárai elbúcsúztatták és köszönetüket fejezték ki Komoly Tamás, Csongrád-Csanád megyei titkárnak, aki hosszú évek óta dolgozott a megyéje vadászaiért és vadgazdálkodásáért a Vadászkamara kötelékében. A nyugdíjba vonuló titkár kolléga pozícióját rövidesen Hevér Zsolt veszi át, aki néhány mondatban bemutatkozott a titkári kar előtt.

Komoly Tamás és Bajdik Péter főtitkár

Bajdik Péter főtitkár méltató szavak mellett egy vadász szobor, egy Boros Zoltán festmény reprodukcióval és egy mindenki által aláírt emléklap átadásával köszönte meg munkáját.

Komoly Tamás
Komoly Tamás
Hevér Zsolt 

A főtitkár elismerését fejezte ki a közelmúltban ugyancsak nyugdíjba vonult Baranya megyei és Pest megyei titkár kollégákról is, Gondos Gyuláról és Nagy Istvánról is, méltatva az érdekképviseleti munka során végzett tevékenységüket, szakmai segítségüket, tudásukat. 

Az értekezlet további részében a napi, kamarai munkával kapcsolatosan több napirendi pont is előterjesztésre került Bajdik Péter főtitkár által.

Elsőként tájékoztató hangzott el a koronavírus és az ASP járványhelyzettel összefüggésben végzett érdekképviseleti tevékenységről, egyes feladatok egységes megközelítéséről.

A főtitkár megköszönte, főként az elmúlt időszak tekintetében a megyéktől érkezett szakmai észrevételeket, javaslatokat, visszajelzéseket, amelyek sok esetben segítséget nyújtottak az ágazati problémák gördülékenyebb kommunikálására, valamint döntéselőkészítésre a jogszabályalkotók irányába.

Ismertette a pandémiás helyzet miatti korlátozások okán elmaradt külföldi vadászok által váltott vadászati engedélyek idei számait és ugyanezt megtette hasonlításként a tavalyi év ugyanezen időszakának vonatkozásában. Ennek folyományaként részletesen beszámolt a vadgazdálkodási ágazat legfontosabb problémáiról, többek között az elmaradt gazdálkodási bevételekről, ASP helyzet és kártalanítás állásáról, a vadhúsfelvásárlást érintő gondokról, valamint azon számos lépésről, megkeresésről, amelyeket a Vadászkamara megtett a pandémiás helyzet kezdete óta az Agrárminisztérium és más együttműködő hatóság felé.

Második nagy témakörként a főtitkár ismertette a vadászvizsgát megelőző tanfolyamról és a vadászvizsgáról szóló 126/2013. (XII. 17.) VM rendelet módosításának aktualitásait, amelyek egyeztetése folyamatban van az Agrárminisztériummal. Kiemelte, hogy a korábbi törvénymódosítás okán, mely lehetővé tette a vadászíjászok, solymászok és agarászok számára a fegyverismereti gyakorlati vizsga alóli mentességet, szükség volt a vadászvizsga bizonyítvány és a vadászvizsga elméleti vizsgarész sikeres teljesítéséről szóló igazolás kötelező elemeinek át- illetve kialakítására, melyre a Vadászkamara részletes javaslatot tett a szaktárca felé.

Ennek és más vadászkamarai adminisztratív működést elősegítő feladatok vonatkozásában a szakmai grémium több döntést is hozott, mely alapján a Központi Szervezet hatékonyabb módon tudja képviselni a vadásztársadalom érdekeit.

Az értekezlet végén a főtitkár értékelte az idei évben, Zala megyében megtartott Országos Vadásznapot és elismerését fejezte ki a Megyei Területi Szervezet, a Zalaerdő Zrt., a megyei Vadászszövetség és Zalaegerszeg megyei jogú város szervezői csapatának.

Megerősítésre került a helyszín és időpont vonatkozásában a jövő évre tervezett Országos Vadásznap, mely 2021. augusztus 27-28-án, Gödöllőn kerül megrendezésre. A főtitkár hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény lesz az utolsó nagy, egész vadásztársadalmat megmozgató esemény a Világkiállítást megelőzően.

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hunttrophy.comHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereOnline vadászvizsga teszt