központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Kiegészítő rendészeti képzés hivatásos vadászoknak

2018. 01. 12. | Az OMVK központi szervezete |

Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek képzését és vizsgázatását szabályozó rendelet értelmében a rendészeti vizsgát abszolvált személyeknek öt év után kiegészítő képzésen kell részt venniük. Az alábbiakban közöljük a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója, Bagi István r. ezredes tájékoztatóját, amelyet a megyei vadászkamaráknak küldött.

A miskolci intézmény elsősorban az észak-kelet magyarországi régióból várja a jelentkezőket. A többi régió vonatkozásában más rendészeti szakgimnáziumok is állnak az érdeklődök rendelkezésére!

 

Tisztelt Titkár Úr/Hölgy!

 

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium immár 5 éve látja el a rendészeti feladatokat ellátó személyek, többek között a hivatásos vadászok rendészeti képzését. A 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet értelmében, mely az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek képzését és vizsgázatását szabályozza, fontos határidőhöz érkeztünk el!

A rendelet szerint, ún. kiegészítő képzésen kell részt vennie annak, aki az alábbiakban megfogalmazott kategóriák valamelyikének megfelel, azaz:

  • aki elvégezte a 40 órás képzést és tanúsítvánnyal rendelkezik, a tanúsítvány kiállításától 5 éven belül,
  • aki az új OKJ 52 861 05 közterület-felügyelő szakképesítéssel rendelkezik (függetlenül, hogy kapott vagy nem kapott erről mentességi okiratot), a szakképesítés megszerzésétől 5 éven belül,
  • aki mentességi okirattal rendelkezik (függetlenül, hogy a mentességi okirat mikor került kiállításra), 2018. június 30-ig.

A fenti rendelkezés alapján, aki 2013. évtől számítva elvégezte valamelyik rendészeti szakgimnáziumban a rendészeti feladatokat ellátó személyek képzését (pl. hivatásos vadász, természetvédelmi őr……stb.), és ott tanúsítványt szerzett, a tanúsítvány kiállításának napjától számított 5 naptári éven belül ún. kiegészítő képzést kell elvégeznie.

A rendelet értelmében már nincs lehetőség semmilyen indokkal mentességet szerezni a kiegészítő képzés elvégzése alól, azaz, aki korábban például rendvédelmi vagy büntetés-végrehajtási szakirányú végzettséget szerzett és ezen oknál fogva mentesült a képzési kötelezettség alól, azt a személyt most már ilyen kedvezmények nem illetik meg.

Az új típusú kiegészítő képzéseket, az igények felmérését követően, 2018. tavaszán kívánjuk elindítani. A képzésre elsősorban azokat fogadjuk, akik 2013-ban szereztek rendészeti feladatokat ellátó személyek képzéséről tanúsítványt. A torlódások elkerülése végett, fokozatosan fogadjuk be a kiegészítő képzésre jelentkezőket, ezért kérjük, hogy aki 2014. második felétől későbbi időpontban szerzett ilyen irányú képesítést, NE JELENTKEZZEN 2018-ban a kiegészítő képzésre (csak a későbbiekben)!

Javasoljuk, hogy mindenki ellenőrizze a tanúsítvány kiállításának dátumát, és az 5 éves határidő lejártának közeledtével jelentkezzen kiegészítő képzésre.

A kiegészítő képzés összesen 16 órás, melyből 6 óra e-learning tananyag, mely vizsgával zárul. A sikeres vizsgát követően érkezik a jelentkező 10 órás kontaktórára (ez a gyakorlati képzés). A gyakorlati képzés napját követő napon kerül sor a vizsgára. A vizsga elméleti és gyakorlati feladat megoldásából áll.

Figyelem! Amennyiben az e-learning-es teszt nem kerül kitöltésre, a rendszer nem engedi, hogy a képzés koordinátora a regisztrált jelentkezőt a képzésre beléptesse. Az e-learning teszt kitöltésétől semmilyen körülmények között nem tud a rendszer eltekinteni!!!

 

Nagyon FONTOS információ, hogy a kiegészítő képzésre történő regisztráció és jelentkezés weboldala megváltozott (tehát nem a korábbi www.rvv-rvki.hu oldalon kell regisztrálni és jelentkezni)! Az új webes felület: https://rfsz.bmkszf.hu

 

A jelentkezéssel kapcsolatban az alábbiakban csatolunk egy tájékoztatót. Kérjük, hogy ezek szerint járjanak el!

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium képzési koordinátora: Kőhalminé Mizsei Orsolya r. őrnagy (tel: 0620/3685869, e-mail: modszertan@mrszg.hu).

 

Kérem továbbá a Tisztelt Vadászkamara Titkárát, hogy az alábbi tájékoztatólevelet minél szélesebb körhöz eljuttatni szíveskedjen, ezzel elősegítve a képzés-és vizsgáztatás hatékonyságát, gördülékenységét!

 

Miskolc, 2018. január 09.

 

Segítő közreműködésüket köszönöm!

                                                   Tisztelettel:
Bagi István  r. ezredes
rendőrségi főtanácsos
igazgató

 


 

Tisztelt Jelentkező!

A rendészeti feladatokat ellátó személyek kiegészítő képzésének folyamatleírását az alábbiakban olvashatja! Kérjük, hogy a leírtak szerint járjon el!

 

Regisztráció – képzés – vizsga folyamata

  1. Regisztráció
    A sikeres regisztrációt követően az Ön által megadott e-mail címre kapni fog egy üzenetet, amely tartalmazni fogja az azonosítóját és jelszavát. A jelszavát az első belépéskor meg kell változtatnia.
  2. Befizetés
    A kiegészítő képzés és vizsga díját egy összegben kell teljesítenie banki utalással a képző intézmény bankszámlaszámára. Az utalás során a „közlemény” rovatba be kell írnia az azonosítóját.
  3. Elméleti ismeretek elsajátítása
    A sikeres befizetésről e-mailben értesítést kap, amely alapján eléri az e-tananyagot. Az e-tananyag elsajátítását követően a „Számonkérés” gombra kattintva végezheti el a tíz kérdésből álló tesztet. Az elméleti ismeretek elsajátítása akkor eredményes, ha a teszt tíz kérdéséből legalább hatra helyes választ ad.
  4. Gyakorlati képzés
    Gyakorlati képzésen való részvétel feltétele az e-tananyag eredményes teljesítése. A gyakorlati képzésre a képző intézmény által kijelölt időpontban és helyszínen kerül sor. A gyakorlati képzésről távollét nem engedélyezhető.
  5. Vizsga
    A vizsga szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenységből áll. A vizsga akkor eredményes, ha mind a szóbeli és mind a gyakorlati vizsgarészből – külön-külön – legalább 51%-ot ért el. A vizsga időpontját és helyszínét a képző intézmény jelöli ki. A vizsgát eredményesen teljesítők részére „Tanúsítvány” kerül kiállításra.

 

Regisztráció

A képzés és vizsga díj befizetésének módja és a számla kiállítása:

A kiegészítő képzés és vizsga díja: 6765,- Ft., amelyet egy összegben kell átutalni a képző intézmény bankszámlaszámára.

A kedvezményezett neve: Miskolci Rendészeti Szakgimnázium (rövidítve: MRSZG)
Számlaszám:10027006-00282668-00000000
Kérjük, hogy az átutalás közleményébe az alábbiakat tüntesse fel:

  • a regisztrációkor kapott felhasználói azonosítót (nagy „R” betű és hat számjegy, például: R000000)
  • szakterületét

Az utalásról a számlát a képző intézmény fogja kiállítani és Önhöz, vagy munkáltatójához eljuttatni. Kérjük, hogy csoportos átutalás esetén az adott képzőintézményeknek (e-mail-en) küldjék meg az utalás bizonylatát, illetve a névsort, a felhasználó azonosítókat és számlázási címeket az azonosítás érdekében.

 

Öltözet, felszerelés

A gyakorlati képzésre és vizsgára lehetőleg abban az öltözetben jelenjen meg, amelyben a szolgálati feladatait is ellátja (formaruhában és felszereléssel, éles lőfegyver nélkül) a realisztikus, valósághű gyakorlás érdekében. A kiegészítő képzéshez szükséges gyakorló eszközöket, kényszerítő eszközöket, illetve egyéb eszközöket a képző intézmény biztosítja.

 

Jogszabályok

  • az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény
  • a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet
  • a rendészeti feladatokat ellátó személyek és a segédfelügyelők által alkalmazható kényszerítő eszközök igénylésének, átvételének és visszavételének szabályairól, a térítés módjáról, a kényszerítő eszközök típusaira, fajtáira és az alkalmazásukra, valamint a jelentéstétel és a kivizsgálás rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 86/2012. (XII. 28.) BM rendelet

Partnerek, kapcsolódó oldalak

Országos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereFöldművelésügyi Minisztérium - az Országos Magyar Vadászkamara partnereNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNissan - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereHazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereKos Fashion - az OMVK hivatalos partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hunttrophy.comHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereOnline vadászvizsga tesztBirdieCar elektromos autók - vadászoknak is