központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Zalai Vadászati Évadnyitó Zalaegerszegen

2020. 08. 28. | Az OMVK központi szervezete |

Az évadnyitó ünnepség az új Zalaegerszegi Termelői Piac alapkőletételével vette kezdetét. A piac fontos közéleti szerepet is betölt, ahol a találkozás mellett egészséges, biztonságos, helyben termelt élelmiszerek cserélhetnek gazdát” – mondta Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntőjében.

Ezt követően szintén egy – a régió jövője szempontjából meghatározó jelentőségű – átadóra került sor, az Országos Magyar Vadászkamara Zala megyei Területi Szervezete a jövő fiatal nemzedékének természetismereti célú oktatására hozta létre a „Bürü” Zalai Vadászati Oktatási Központot.

A központavató ünnepségen a zalai vadászatért és vadászokért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként „Zalai Vadászatért életműdíj” kitüntetést vett át Varga Ernő nyugalmazott fővadász. A díjat a Zala Megyei Vadászkamara, a Zala Megyei Vadászszövetség és a Zalai Gímszarvasért Alapítvány alapította ebben az évben. Az életműdíjat, amely a Lenti 1971-es világrekorder gímbika sohollári szobra alapján készült kisplasztika – dr Nádor László, az Országos Magyar Vadászkamara Zala Megyei Területi Szervezetének elnöke adta át. Varga Ernő méltatása itt olvasható.

Az oktatási központ átadó ünnepségen köszöntőt mondott Gulyás Andrea, az "Egy a természettel" Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgatója, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, dr. Nádor László elnök és dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke. Beszédjükben mindannyian kihangsúlyozták a jövő generációk természetszeretetre való nevelésének jelentőségét.

Az oktatási központ egyik termében egy zalai, erdei élőhely került kialakításra dioráma formájában, Magyarovics Károly és Boros Zoltán munkájaként, de a helyiségben kapott otthont Dr. Kun Edit festőművész ajándéka, a Marion Schuster féle zalai gímszarvasbikát ábrázoló olajfestmény is. A leghíresebb zalai bika trófeájáról, illetve további négy kiemelkedő trófeáról másolatok is kiállításra kerültek. Az épületben lézeres lövészeti játék, könyvtár és emlékszoba, valamint a „Zalai völgyek dombok között” rajzpályázat kiállítása is megtalálható.

Az ünnepélyes átadást követően Győrvári Attila, a Zala Megyei Vadászkamara titkára kalauzolta a vendégeket az oktatási központban és mutatta be a megvalósított elképzeléseket.

A koradélutáni órákban nagy érdeklődés mellett került megrendezésre a már hagyományos Vadászati Konferencia Zalaegerszeg város Dísztermében. A járványügyi higiéniás szabályok betartására a rendezők kiemelt figyelmet fordítottak.

A konferencia célja az volt, hogy a magyar vadgazdálkodás és vadászat, a vadászati kultúra, a vadgasztronómia szakmai kérdésköreit a konferencia résztvevői elé tárja. Ráirányítsa a figyelmet az érdekes, aktuális témákra és olyan ismereteket, gondolatokat osszon meg velük, amelyek mindenkinek értékesek lehetnek.

A megjelenteket Dr. Kun Edit festőművész, a konferencia háziasszonya köszöntötte.

A szakmai tanácskozást Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára nyitotta meg, aki Móricz Zsigmond szavait idézve kezdte beszédét: „Csak arra való a szó, hogy utat építsen a tettnek.” Az idézet tökéletesen foglalja össze az Országos Vadásznap és a „BÜRÜ” Zalai Oktatási Központ létrejöttét. Az értékes gondolatokat szavak, majd tettek követték. Ugyanakkor a tények és a tettek megérdemlik, hogy beszéljünk róluk, ezt képezi le a vadgazdálkodási konferencia is –  fogalmazott a főtitkár és kívánt tartalmas tanácskozást a jelenlévőknek.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a mező- és erdőgazdálkodók, valamint a vadgazdálkodók közötti kapcsolatot ápolni kell. Eltökélt abban, hogy az Agrárkamarának és a Vadászkamarának még hatékonyabban kell a közös gazdálkodói érdekek mentén együttműködni. Ahogy eddig is, továbbra is kéri és ajánlja az együttműködést.

Dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára beszédében rámutatott a vadászat és horgászat különleges értékeire és hagyományaira, kihangsúlyozva a 2021. évben megrendezésre kerülő „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás céljait.

A konferencia keretében előadásokat hallgathattak meg a jelen lévők az aranysakál vadgazdálkodási jelentőségéről és vadászatának aktuális kérdéseiről, a méltán híres zalai gímszarvasról, az impozáns keszthelyi Vadászati Múzeumról és könyvbemutatót is láthattak a vadgasztronómia jegyében.

Horváth Mihály, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Lábodi Vadászerdészet igazgatója tartott előadást a „Gyakorlati tapasztalatok az aranysakál vadgazdálkodási hatásáról és vadászatáról” címmel.

Hopp Tamás, a Zalai Gímszarvasért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a „Zalai gímszarvasról” címmel mutatta be az értékes zalai élőhelyet és gímszarvas állományt.

Dr. Tóth Csaba, a Helikon Kastélymúzeum - Vadászati Múzeum vezetője, a keszthelyi Vadászati Múzeum vadászati kultúrában elfoglalt helyét mutatta be, kiemelve azon jelentős vadászati múlttal rendelkező adományozókat, akik gyűjteményei a múzeumban kerültek elhelyezésre. Örömmel számolt be a nagyszabású jövőbeni tervekről, mellyel a látogatók várhatóan jövő nyártól találkozhatnak.

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, az év elején kiadott, de a járványügyi helyzet miatt nagyközönség előtt csak most debütáló „Vad- és halételek” című könyvével kapcsolatban osztott meg érdekes gondolatokat.

A konferenciát követően a Vadászati Képzőművészeti kiállítás ünnepélyes megnyitójára is sor került a Városi Hangverseny és Kiállító Teremben. Az időszaki kiállításon Kun Edit festőművész, Szigeti Edit fotóművész és Gyulai Gergely ékszerész-ötvösmester vadászati kultúrához kapcsolódó alkotásai tekinthetők meg. A dioráma-jellegű életképpel berendezett tárlaton Tóth János gyűjteményéből a 2018-as esztendőben Zala megyében terítékre került rekord súlyú gímszarvastrófea is megtekinthető.

 

A képzőművészeti kiállítást Gulyás Andrea, a 2021-es Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt ügyekért felelős igazgató nyitotta meg.

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Online vadászvizsga tesztHunttrophy.comHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere