Borsod-Abaúj-Zemplén megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Tisztújítás

2017. 10. 27. | Az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete |

Az Országos Magyar Vadászkamara alapszabálya értelmében mind az országos, mind a megyei szervezetekben a küldöttgyűlésbe a küldötteket, illetve a vezetőségbe és bizottságokba a tisztségviselőket négy éves időtartamra választják.

Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is, idén ősszel - október 22-én - a négy éves ciklus és a tisztségviselők mandátuma lejárt, kamarai választásokat kellett tartani.

A sportvadászok kamarai osztályában minden megkezdett ötven tagonként, továbbá a hivatásos vadászok kamarai osztályában minden megkezdett tíz tagonként választottak egy-egy küldöttet. Ez a szám a sportvadászok esetében 83 főt, míg a hivatásos vadászok esetében 21 főt jelentett. (névlista korábban feltöltve)

Ezt követően, az osztályüléseken megválasztott küldöttek, 2017. október 26-án titkos szavazás során választották meg a kamarai tisztségviselőket újabb négy éves időtartamra, akik a megye vadásztársadalmának bizalmából az elkövetkezőkben fogják képviselni a megye vadászainak érdekeit és e bizalom jegyében közösen lesznek hivatottak arra, hogy meghozzák a különféle döntéseket, határozatokat.

A megválasztott tisztségviselők:

Elnök

Kriston Nándor

Tiszteletbeli elnök

Dr. Székely László

Sportvadász osztály alelnöke

Nagy András

Hivatásos vadász osztály alelnöke

Buday Péter

Vezetőségi tag

Galambos Kálmán

Vezetőségi tag

Lezák Zoltán

Vadvédelmi-vadgazd.  Bizottság elnöke

Orosz Zoltán

tagja

Bóta István

tagja

Horváth Gábor

tagja

Juhász Ferenc

tagja

Szentléleki Tibor

Felügyelő Bizottság elnöke

Dr. Szabó Balázs

tagja

Gyurán János

tagja

Dr. Molnár Tamás

Etikai Bizottság elnöke

Dr. Mecser Tamás

tagja

Dr. Antal István

tagja

Balló Attila Károlyné

tagja

Kanyok Zsolt Imre

tagja

Király László

tagja

Szemán Jenő

 

Országos Küldöttek (hivatásos vadász)

Buday Péter

Országos Küldöttek (hivatásos vadász)

Kanyok Zsolt Imre

Országos Küldöttek (hivatásos vadász)

Király László

Országos Küldöttek (hivatásos vadász)

Lezák Zoltán

Országos Küldöttek (hivatásos vadász)

Szentléleki Tibor

Országos Küldöttek (sportvadász)

Bótáné Batta Olga

Országos Küldöttek (sportvadász)

Csuhai István

Országos Küldöttek (sportvadász)

Éles Tibor

Országos Küldöttek (sportvadász)

Galambos Kálmán

Országos Küldöttek (sportvadász)

Gyurán János

Országos Küldöttek (sportvadász)

Kriston Nándor

Országos Küldöttek (sportvadász)

Dr. Mecser Tamás

Országos Küldöttek (sportvadász)

Nagy András

Országos Küldöttek (sportvadász)

Orosz Zoltán

Országos Küldöttek (sportvadász)

Dr. Szabó Balázs

Országos Küldöttek (sportvadász)

Dr. Székely László

Országos Küldöttek (sportvadász)

Takács Gábor

Országos Küldöttek (sportvadász)

Tóth Á. Dénes

Országos Küldöttek (sportvadász)

Varró Zoltán Kornél

Az idei tisztújításon vadászkamarai titkár, - aki egyben a vezetőség tagja is - választására nem kerül sor, miután Tóth Á. Dénes 2015-ben lett újra megválasztva, így a 10 éves ügyvezetői titkári megbízatása jelenleg is hatályos.

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Online vadászvizsga tesztHunttrophy.comHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere