központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Átadták a Nemzeti Vadászrend kitüntetést

2017. 08. 22. | Az OMVK központi szervezete |

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter augusztus 20-a alkalmából állami és miniszteri kitüntetéseket adott át. Három, a vadgazdálkodás és a vadászat területén tevékenykedő személy, dr. Jámbor László, dr. Székely István és Szabó Ferenc munkáját is elismerték a Nemzeti Vadászrend kitüntetéssel. Alább a méltatások.

 

„Miniszter Úr a Magyar Nemzeti Vadászrend kitüntetést adja át

1. Dr. Jámbor László részére, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatójaként, valamint az Országos Magyar Vadászkamara elnökeként, a vadgazdálkodási ágazat fejlődési irányaiért végzett kiemelkedő és céltudatos munkájáért, valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara berkein belül összhangban végzett pótolhatatlan munkájáért,

2. Dr. Székely István részére, az Országos Magyar Vadászkamara jogi tanácsadójaként, az Országos Magyar Vadászkamaránál, valamint az Országos Magyar Vadászati Védegyletnél végzett kiemelkedő színvonalú jogi segítségnyújtásáért, valamint a vadászati ágazati jogszabályok kialakításában végzett tevékenységéért.

3. Szabó Ferenc részére, a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály főosztályvezetőjeként, az új vadászati törvény megalkotásában végzett fáradhatatlan munkájáért, a vadászati, vadgazdálkodási ágazat fenntartható működéséért, fejlesztésért, a vadászati hagyományok ápolásáért végzett áldozatos munkájáért.”

 

(forrás: FM Sajtóiroda)

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereHunttrophy.comOnline vadászvizsga teszt