központi honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

A hivatásos vadászok rendészeti vizsgájáról

2017. 03. 20. | Az OMVK központi szervezete |

A közelmúltban több tagszervezetünk és vadászatra jogosult képviselője keresett meg bennünket a hivatásos vadászok alkalmazási feltételeivel kapcsolatban.

A Vtv. 51. § (1) bekezdése értelmében a hivatásos vadásznak – mint rendészeti feladatokat ellátó személynek – meg kell felelniük az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről szóló jogszabályokban előírtaknak. Alább olvashatók az ezzel kapcsolatos tudnivalók.

fotó: Veszprém TV

A hivatásos vadász a hivatkozott jogszabályra tekintettel akkor jogosult – egyebek mellett – munkakörét ellátni, ha a rendészeti feladatokra vonatkozó elméleti és gyakorlati képzésen eredményesen részt vett. (Ez természetesen nem vonatkozik azon hivatásos vadászokra, akik már korábban eleget tettek ez irányú kötelezettségüknek.)

A képzés főszabályként három nap elméleti és két nap gyakorlati oktatásból áll, amelynek befejezésekor az érintettnek vizsgát kell tennie.

Ezen személyes jelenlétet igénylő 5 napos képzés ugyanakkor kiváltható azzal, ha az érintett un. e-learning oktatási rendszerben az internetre feltöltött tananyagot autodidakta módon megtanulja (ld. a lap alján). Ebben az esetben már csak két napra kell megjelennie a kijelölt intézménynél, ahol az első nap az elméleti oktatást, a második nap pedig a gyakorlati képzést szűkített formában biztosítják számára és a második nap végén vizsgát is tehet.

A képzések jelenleg az országban 6 helyen – Miskolcon, Adyligeten (Budapest), Csopakon, Dunakeszin, Szegeden és Körmenden folynak. A képzéseket a BM Vezetőképzési, Továbbképzési és Tudományszervezési Főosztálya irányítja és ellenőrzi, a megbízott vezető, Krauzer Ernő r. ezredes főosztályvezető helyettes úr bármilyen, a képzési intézménnyel vagy a képzéssel kapcsolatban felmerült problémában segítséget tud nyújtani a +36-20/234-3554 telefonszámon.

Miután az újonnan hivatásos vadászi munkakörbe alkalmazni kívánt személyeknél fontos, hogy mielőbb letehessék a rendészeti vizsgát, ezúton tájékoztatjuk az érintetteket, hogy legkorábban Szegeden és Körmenden indítanak tanfolyamot.

  • Szegeden 2017. április 2-6. között lesz tanfolyam, felvilágosítást Kereső Erika tud nyújtani a +36-62/559-577 és a +36-70/375-0756 telefonszámon.
  • Körmenden a legkorábbi tanfolyam időpontja 2017. április 7-13. között lesz, felvilágosítást Perecz Gábor tud adni a +36-20/440-9975 telefonszámon.

Fentieken túlmenően felhívjuk a figyelmet arra, hogy kellő számú jelentkező esetén a képzési központ vállalja, hogy előre egyeztetett helyszínen és időpontban az oktatók és egyben vizsgáztatók odautaznak oktatás és vizsgáztatás céljából.

A fentiekben rögzített, Szegedre és Körmendre vonatkozó legkorábbi időpontok mellé más helyszíneken tartandó képzések időpontjáról Krauzer Ernő úr tud tájékoztatást adni.

Pechtol János
az OMVV ügyvezető elnöke
az OMVK főtitkára

dr. Székely István
OMVK és OMVV jogi képviselője


Részletek a képzésről, tananyag, vizsgakérdések
(Kattintson!)

Partnerek, kapcsolódó oldalak

Országos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereFöldművelésügyi Minisztérium - az Országos Magyar Vadászkamara partnereNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNissan - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereHazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereKos Fashion - az OMVK hivatalos partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Szent István Egyetem VadVilág Megőrzési Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereHunttrophy.comOnline vadászvizsga teszt