Borsod-Abaúj-Zemplén megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Kiemelkedő trófea az ÉSZAKERDŐ-nél

2016. 10. 28. | Az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete |

A rotációs elv alapján ismét a Jósva-Tornai Erdészeti Igazgatóság töltötte be a házigazda szerepét és adott helyszínt a felújított Szelcepusztai Turistaház környezetében az ÉSZAKERDŐ Zrt. VIII. Trófeamustrájának.

A rendezvényen a társaság vadászterületeiről származó 98 trófeán túl, további 11 trófeát is bemutattak. Szerencséje volt a szervezőknek, mert a tartósan esős időjárásban sikerült kifogni egy igazi verőfényes őszi napot, melynek köszönhetően láthatóan az eddigi legtöbb érdeklődő látogatta meg a rendezvényt.

A résztvevőket Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója köszöntötte. Beszédében a következetes szakmai munkát értékelte, amivel elérték, hogy a szarvasbőgési időszakban ilyen szép mennyiségű szarvasbika esett a társaság által kezelt vadászterületein. Megköszönte a kollégák áldozatos munkáját, majd - a hagyományokhoz híven – oklevelet adott át az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2015/2016 vadászati szezon legjobb hivatásos vadászának. Ezt a Hernádvölgyi Erdészeti Igazgatóság megbízott igazgatója, Mihók István vehette át, az elismeréshez egy muflon kos elejtési lehetőség is társul.

Az eseményt megtisztelte Ugron Ákos Gábor a Földművelésügyi Minisztérium Földügyekért felelős helyettes államtitkára is, aki beszédében megerősítette, hogy kiállnak az állami erdőgazdaságok általuk is elismert szakmai alapokon folytatott gazdálkodása mellett.

Berta Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztályvezető helyettese a megyei vadászati eredményeket foglalta össze. A megye három vadgazdálkodási körzetében növekedést mutat a gímszarvas állomány, amit igazol az is, hogy több mint 55 vadászterület mutatott be gím agancsot bírálatra. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is az ÉSZAKERDŐ Zrt. egyik – jelen esetben a Jósva-Tornai Erdészet - vadászterületéről került ki a megyében elejtett legnagyobb (11,18 kg), legtöbb pontszámot (211,13 IP) elért, egyetlen aranyérmes gímbika.

Szentléleki Tibor, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vadászati és idegenforgalmi osztályvezetője beszámolt arról, hogy a társaság 8 vadászterületén az idei bőgésben 103 bika került terítékre, melyből a 98-at a helyszínen meg is tudnak mutatni. A jó agancsfelrakási időszaknak 5,5 kg-os átlagsúly lett az eredménye – ez a legnagyobb az elmúlt 8 évben. Ezzel együtt 37%-ra nőtt az érmes arány is. Örömmel konstatálta, hogy két egymást követő évben is örülhetnek egy-egy kiemelkedő, 11 kg feletti bika elejtésének. Megköszönte a kiállításon vendégkiállítóként részt vevő, a Jósva-Tornai Erdészet által kezelt vadászterülettel szomszédos Martonyi és Vidéke Vadásztársaságnak, hogy közösen mutathatták be a térségben élő, kiváló minőségű, így jelentős értéket képviselő gímszarvas állományból idén terítékre hozott gímbikákat.

A napfényes, de hideg időben is kitartó érdeklődőket egy tál meleg ételre látta vendégül az erdőgazdaság.

 

Szentléleki Tibor

ÉSZAKERDŐ Zrt.

vadászati és idegenforgalmi

osztályvezető

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnereOnline vadászvizsga tesztHunttrophy.com