Borsod-Abaúj-Zemplén megyei honlap

OMVK ikon

Vissza a főoldalra

OMVK ikon

Elküldés e-mailben

Jótékonysági vadászat!

2016. 11. 02. | Az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete |

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tavalyi év során hagyományteremtő jelleggel indult támogató, jótékonysági akció az idén október 29-én folytatódott, amikor is az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezete és a Sárospataki Kossuth Vadásztársaság közösen, beteg gyermekek megsegítésére apróvad társas vadászatot hirdetett.

A vadászat során – miként az elmúlt évben is – a legfőbb törekvés nem a minél nagyobb teríték elérése, hanem egy nemes cél, a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központjának, támogatása, eszközkészletének bővítése volt. Ezen célkitűzés annál is inkább fontos, hiszen az osztály a megye és Miskolc város közel 150 ezer gyermeklakosa számára biztosít fekvőbetegellátási hátteret. Évi betegforgalma 11-13 ezer közötti fekvő-, valamint 220-250 ezer közötti járóbeteg gyermek.

A jótékonykodni kívánó vadászok önkéntesen személyenként 25.000 Ft-ot fizettek a részvételért. Az így befolyt összegből – a szervezési díjak levonását követően – valamint a kamarai költségvetésben erre elkülönített összeggel együttesen 450e Ft-os támogatás kerül majd átadásra december hónap folyamán a gyermekközpont számára.

A vadászat reggelén a vadászkürt szignálját követően Tóth Á. Dénes a megyei Vadászkamara titkára, megyei fővadász, majd Géczi Ferenc a vadásztársaság elnöke, és Novák József vadászmester köszöntötte a résztvevőket és tartott tájékoztatót a nap során követendőkről.

Az eligazítás, majd a vadászati naplóba történő regisztráció után a vadászat helyszínéül a Rózsás település környezete szolgált, ahol szép időben, nagyon jó baráti hangulatban zajlott a példásan megszervezett vadásznap, ahol kivétel nélkül mindenki szép vadászélményeket tudott szerezni.

A vadászat végeztével a vad számára nyújtott tiszteletadás következett, amikor kürtszó kíséretében, levett kalapban adták meg a terítéken fekvő fácánoknak a végtisztességet. A teríték mellett Kriston Nándor, a megyei Vadászkamara elnöke méltatta a kezdeményezést valamint szervezést, gratulált az elejtőknek, és köszönetét fejezte ki a résztvevőknek a balesetmentes, fegyelmezett vadászatért és természetesen a beteg gyermekek megsegítésében nyújtott támogatásukért.

Az értékelőt követően a vadásztársaság vezetése is megköszönte a hajtók, kutyások munkáját, majd kiosztotta a résztvevők számára az őket megillető kompetenciát, vadászrészt.

Úgy véljük, hogy a megyei kamara - a jelenlévő média és sajtó képviselőinek segítségével - a nemvadászó társadalom számára is be tudta mutatni azt, hogy a vadászat nem pusztán a vad elejtéséről szól, hanem barátok közös időtöltéséről, embertársainkról való törődésről, valamint a közös és nemes célok megvalósításáról is. Mindennek egy igen jeles eseménye volt ez a jótékonysági céllal egybekötött apróvad társasvadászat.

Köszönjük mindehhez a nagy segítséget és támogatást!

Tóth Á. Dénes

 

Név szerint külön köszönetünket fejezzük ki a támogatóknak:

Bobkó János, Bótáné Batta Olga, Ész József, Grolmusz Csaba, Kanyok Zsolt Imre, Kerchner Gábor, Kerchner József, Kerülő Gyula, dr. Kiss István, Kristóf János, Kriston Nándor, Lezák Zoltán, Mester Barna, Monostori László, Orosz Zoltán, Pócsi Viktor István, Sebestyén Csaba, Sever Özer, Sonkolyos Szilárd, dr. Szabó Balázs, Szabó István, Szabó Zoltán, Terjéki Béla, Tóth Á. Dénes, Urbán Ádám, Vass Gábor, Verhóczki Péter, Vojtovics Gábor vadásztársainknak.

Partnerek, kapcsolódó oldalak

agrárminisztériumOrszágos Magyar Vadászati Védegylet - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNimród Vadászújság - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereVadászati Kulturális EgyesületNemzeti Agrárgazdasági Kamara - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereNemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereFeHoVa 2019Hazai Vadász Magazin - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereOrszágos Erdészeti Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) partnereMagyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - az Országos Magyar Vadászkamara partnereA Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete - az Országos Magyar Vadászkamara partnereEurópai Vadászszövetségek Szövetsége - az Országos Magyar Vadászkamara partnere
Hunttrophy.comOnline vadászvizsga tesztHazai Vadász Magazin - a Veszprém megyei Vadászkamara partnere